Nem szokás egy történetet a főszereplő születésétől kezdeni, pedig most ott kéne. Sőt, kicsivel még korábbról. De először tisztázzuk, nem az ezerkettes (meg egy kicsi) Lada a főhős, hanem én, és az első autómmal kapcsolatos kalandjaimról mesélek. Szóval születésem előtt Apámnak Moszkvicsa volt.
Semmi extra, sokat szerelte - kormányváltósból átalakította
padlóváltósra -, sokat kirándultak vele. Aztán megszülettem, és
haza kellett volna vinnie a kórházból, de nem indult be. Fater
megharagudott rá, eladta, és vett egy ex-taxi Lada 1200-at. Innen
kezdődik a sztori.
Az első tíz évemben annyira még nem érdekelt a dolog, aztán annál
jobban. Mikor a babás lökhárítók gumicsíkosakra cserélődtek - mert az
modernebb -, meg
a hátsó lámpák buráit is beépített macskaszemesre cserélte Fater,
már engem is elkapott a tuningláz. És tudtam, hogy egyszer nekem is
ilyen kocsim lesz.
Mellékszál-elvarrás
Apu a nyolcvanas évek közepe felé adta
el az ezerkettest. Megsirattam: még a Balti-tengernél is voltunk
vele. Aztán nem volt terve, mit vegyen utána. Hétvégén kiment a
használtautó piacra, Anyu csak annyit mondott neki, ne vajszínű
legyen és ne Dacia... Na, vajon mivel jött haza? Igen, azzal.
Vajszínűvel.
Aztán mikor az M7-esen hazafelé
egy kavics kiütötte a dunsztosüveg kiegyenlítőtartályt, és
ezután egy hét alatt még háromszor lett hengerfejes, Fater ezt
is megunta, túladott rajta. Vett egy fiatal 2105-öt. Zsír király
volt. Néhány évvel később lecseréltette a váltóját egy Fiatból
kibontott ötsebességesre bowdenes kuplunggal. Aztán kicsit később
bekerült egy ezerötös, láncos motor is. Ezen kezdtem én is első
autószerelési lépéseim, ezen gyakoroltam be a párhuzamos parkolást
is, de ez másik történet.
16 éves korom végére már túl voltam a BMX-banditáskodáson, és a
Simsonokat is rommá tuningoltuk a haverokkal. Az vigasztalt, hogy már
nagyon közel a jogsi megszerzése.
A 17. születésnapom másnapján kellett mennem az elméleti
vizsgára – előbb nem is lehetett volna. Addigra már eladtam a
Simsonom,
és volt egy kis megtakarított zsetonom is. Azt mondta délelőtt a Fater,
ugorjunk el a Röppentyűbe, hátha van ott valami kocsi.
Volt egy ismerőse - naná -, aki mondta, hogy most hoztak be egy
ezerkettes Ladát. Nagyon patent, új - futózott - gumik vannak rajta.
Belenéztem: sportkomány, rövidre vágott váltókar… akarom! 25
ezerért lesz kirakva - mondta Apu ismerőse -, és mindjárt elmegy a
tulaj, akkor kivihetjük kipróbálni. Apu azt mondta neki, nem kell itt
semmit próbálni, ha az ismerőse azt mondja, jó, akkor visszük - pont
ennyi pénzem volt, naná, hogy visszük. Csak hozza haza a kocsit az
ismerős, mert nekem még nincs jogsim, és majd Apu visszaviszi, én meg
elmegyek vizsgázni.
Igen ám, csak mire a papírmunkát is elintéztük és hazaértünk, eléggé
késében voltam. Nem mertem megkockáztatni a negyedik kerületből a Bécsi
úti ATi pályára vezetést, ezért megkértem Dugó barátomat - neki már
volt jogsija - vigyen el... a saját kocsimmal. Muhaha.
Így esett, hogy a KRESZ vizsgámra már a saját kocsimmal
mentem.
A.D. stúdió
Ilyenek vagyunk, s ennyire futja csak
Javíthatatlanok, de így boldogabb
Hát legyél szép és tartsd a szád
Oh, mert így csodás
Na gyerünk, nyomás
Álmaimban Amerika visszainteget
Álmaimban Amerika nem mondhat nemet
Akkor kezdődött egyéves kapcsolatunk, ami alatt annyi minden
történt, hogy visszaemlékezve mindig elbizonytalanodom, tényleg csak
egy évig tartott-e. Az első időkben annyi pénzem sem volt, hogy
tankoljak bele. Csak ültünk benne a ház előtt a haverokkal, zenét
hallgattunk, és
álmodoztunk, merre mennénk, ha tudnánk tankolni.
Aztán amikor sikerült 200-300 forintért csöpögtetni bele, adtunk az
arcának rendesen. Korábbi motoros csapatunk lassan autós csapattá
alakult, mikor
Hlinka Karcsi
barátom is lízingelni kezdte a szülei ezerkettes Ladáját.
Aztán Dugó is lerakta a szülői Trabi kulcsát, és vett egy
ezerhatos dupla kerek lámpást... darabokban, hogy majd mi összerakjuk.
Szép brigád voltunk.
Ahol abbahagytuk a motorok barkácsolását, ott folytattuk az
autókkal. Fater 2105-ösében - a sikeres kuplung-csere után -
elhalálozott az ezerötös motor. Sebaj, ott az egyhármas.
Dobtunk rá egy generált házilag. Rendes gépműhelyben, amit ott
kell, de a ki-be-szét-összeszerelést, a ház előtt, meg a
pince-műhelyben. Ez csak azért érdekes, mert így az ezerötös motor
parkolópályára került.
Ősszel megkezdődött a középiskolai negyedik évem.
Érettségi, miegymás. De kit érdekel, amikor saját kocsim van?
Szombat délutánonként egy kis boltban dolgoztam kisegítőként, az ötszáz
forintból tudtam tankolni, diszkóbelépőre is elég volt.
Királyok voltunk.
Volt, hogy ketten két autóval mentünk a diszkóba, csak hogy
vezethessünk. Aztán a Velencei-tóhoz is két autóval mentünk Karcsi
barátommal, miért ne? Ekkor már nem voltak lökhárítók a kocsimon, mert
úgy sportosabb. Ez volt az egyetlen tuning.
De aztán az egyik szombat éjszaka a diszkóból hazafelé
kigyulladt az olajnyomás-lámpa. Mit tegyek 10 kilométerre otthontól,
éjszaka? Semmit. Mentem tovább. A sebesség az óra szerint
visszaesett 140-ről 60-ra, úgy, hogy közben ugyanúgy nyomtam a gázt
(mellesleg ekkor ment utoljára 140-el, de ezt akkor még nem
tudtam).
Mibe pusztult bele? Hogyan támadt fel? Kiderül a következő
oldalon.
Aztán az egyik piros lámpánál lefulladt, és nem is indult be az
önindítótól.
Gondoltam, betolom. Egyedül. Éjszaka. És sikerült. Utólag
belegondolva nagy felelőtlenség volt letolni egyedül a lejtőn egy
alagútba, mert ha nem indul be, tuti nem tolom fel a túloldalt. De
beröffent és egyesben hazagurultam vele.
Hétfő reggel nagy nehezen még beindult, de továbbra is csak egyesben
volt nyomaték, így mentem vele suliba. Ami egyébként öt utcányira volt
a lakástól. De a tanítás végén már nem vitt haza - vontatni kellett. És
soha többé nem indult be. Egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert
ismét volt mit szerelni. Nosza, lekaptuk a hengerfejet, és láttuk, hogy
az 1-2-3 henger dugattyúi fent vannak, a négyesé lent.
Ez így nem jó - gondolta Stirlitz - és kalapácsnyéllel lenyomtam az
egyes henger dugóját. Lement. Na, ez így még rosszabb. Motor ki, és
szétbontottuk.
megvan. Tömítésgarnitúra (hiányos)
Az egyes hengerben nem volt hajtókar. Meg dugattyú sem, csak az a
karima, amit fentről láttunk. Meg az olajteknő alján egy maréknyi
alumínium-por. Nem kell mondanom,
eszem ágában sem volt meggenerálozni ezt a motort. Hiszen pont
ugyanannyiba kerül, ha Fater félrerakott ezerötösét generálozzuk meg.
Ugye-ugye?
Ricsi barátom apjának volt ismerőse a Spirálban. Sikerült
bevinni hozzá az időközben szétszedett ezeröcsi alkatrészeit, és
elkezdtem spórolni. Ha jól emlékszem olyan 12000 Ft körül lett a
munkadíj, kaptam hozzá csapágyakat, új dugókat és gyűrűket is. Elkértem
Karcsi kocsiját, hogy hazavigyem a téli szünet előtti utolsó napon.
Persze, hogy havazni kezdett. Így a szünetben nem nagyon tudtunk vele
foglalkozni. Garázs, műhely nincs. Szerelés továbbra is a ház
előtt.
Aztán valamikor január elején már enyhült kicsit az idő, és a közben
összefűzött motort beraktuk a kocsiba.
Tízpercenként rohantunk be a lépcsőházba kezet melegíteni. De
egy hétvége alatt bent volt. És nem indult be. Kedv, türelem elfogyott,
majd jövő hétvégén - hétköznap ugye fokozott készülés az érettségire.
Na, és vajon mi történt az egy hét alatt, amíg nem nyúltunk hozzá?
Belefagyott a víz. Kiolvasztani esélytelen, meg kell várni a tavaszt. Közben
vad rimánkodás, nehogy tönkremenjen az új moci.
de katonás rendben még ma is
De nem ment. Tudnak ezek az oroszok. A pihenődő alatti
továbbképzésen megtudtuk, hogy
az ezerötös hosszabb löketű motorjához hosszabb gyújtástengely kell,
ezért nem indult be az ezerkettesével. Szereztem hozzá valót, és az
apróbb hiányosságok befércelése után járt a motor.
De sosem volt jó. Az óra szerint
100 körülinél nem ment többet - addig királyul, de tovább nem
nagyon. Valószínűleg a bejáratásnál nem voltam elég türelmes. No,
meg az áttételek sem passzoltak. De hol érdekelt ez akkoriban?
Működött. Mentünk vele autós moziba, Duna-partra, Visegrádra - a
népszerű, hátsó úton -, és persze csak úgy autózgatni.
Hazahúzogattuk egymást, amikor valakinek valami baja volt. Dugó
barátom például folyamatosan elhagyta a főtengelye elejéről az
ékszíjtárcsát tartó anyát, a nagy koronásat, amibe a kurblit is dugni
kell. Sosem tudtuk meg, miért, pedig mindig rendesen meghúztuk. No meg
olyat is játszottunk, hogy induláskor a hátratolatás közben, mikor a
kocsi még hátra felé gurult, szúrtuk egyesbe,
nagy gáz, kuplung fel, és füstölt a gumi, ahogy előre kapartak a
kerekek, vagy csak az egyik, miközben a kocsi még mindig hátrafelé
gurult. Persze a váltó ezt nem mindig szerette, így azt hiszem a néhány
nyugodt hónapban volt pár váltócsere.
Egyszer pedig egy ilyen művelet közben nekitolattam egy fának.
Az történt, hogy Apu a 2105-be vett előre Ford üléseket, nem
tudtam miért. Amikor átszereltük, a kibontott - fejtámlás! - 2105
fekete műbőr üléseit beszereltem a saját kocsimba. Aztán amikor volt ez
a tolatásos manőver - még aznap -, és egyesben letapostam a gázt,
ugyanazzal a lendülettel a háttámla velem együtt vágódott hátra.
A kormányba kapaszkodva tartottam magam, próbáltam fékezni, de
addigra jött a fa. Micsoda egy hülyegyerek voltam... Sérülés nem
történt a kocsin sem, mert addigra eléggé lelassult, hogy még csak ne
is horpadjon, de mindenki kiröhögött.
Én pedig megtudtam, miért cserélte le Fater az üléseit.
Szerencsére csak a vezetőülés volt ilyen kopott, így megcseréltem a
kettőt, és minden rendben volt.
A kocsim ekkor így nézett ki: lökhárítók továbbra sincsenek.
Az első lámpákon kereszt alakú csíkok fekete szigetelőszalagból
- ezt versenyautósnak gondoltam -, ezerötös motor ugye, a kipufogó
rendszer végig üres cső, hátul két cső egymás mellett. Az akkoriban
divatos furulya hangja nekem nem tetszett, másoknak meg az a hang nem
tetszett, ami így kijött.
A pedálokon emberi talplenyomat alakú gumik, az indítókulcs
pisztoly formájú, ahol a pisztoly csövét kell a bedugni a zárba, a
kulcstartó harminc centis állatfarok, jó nagy szőrrel. A műszer
számjegyeit és mutatóit filctollal kiszíneztem - ahogy Karcsi barátom
felfedezte ezt a lehetőséget, lekoppintottam róla. Gagyi kazettás magnó
–hangszórók az első ülések alatt - és a hátsó kalaptartó tele üdítős
dobozokkal.
És jött a május-június, az érettségi és a felvételi. A felvételi
miatt matekból és fizikából nem a hivatalos érettségi idején írtam a
dolgozatot, hanem - talán - egy héttel később összevontat.
Az utolsó hétvégén Fater adott lóvét, hogy tankoljam tele a
kocsim, és hétfőn szépen el tudok menni, megírni a
felvételi-érettségit. Vasárnap este még kicsit bandáztunk a bolt előtt,
ahol kisegítőként dolgoztam.
A bolt előtt a járdán parkoltam. Mikor mennem kellett, nagy gázzal -
hogy másképp? -
elfordultam a pavilonsor mögötti parkolóba. Itt a poros úton
elkezdte csóválni a farát. Nem voltam ügyes, akkor sem. Talán
kétszer még meg is fogtam, de harmadikra a keresztbe tekert első
kerekeket nekitoltam a padkának - még mindig a futózott gumik, muhaha.
Nem lassan, nem gyengén.
A bal első futómű kompletten leszakadt. A rugó bepattant a padka
utáni iskola kerítésén - ez a saját sulimmal szembeni parkolóban
történt.
A lengéscsillapító kettétört, az alsó lengőkar leszakadt, úgy,
hogy a két bölcsőcsavaron hosszában végigcsúsztak az anyák, az első
szélvédő kiesett. És persze minden elgörbült. Vasárnap este. Hétfő
reggel felvételi. A kocsinak tele a tankja és mozdíthatatlan.
Kölcsönkértem Apu kocsiját másnapra, és az azutánira. Megírtam,
amiket meg kellett, és közben délutánonként felmértem a kárt, és
bontókba rohangáltam alkatrészekért.
A suli gondnoka többször szólt, nem jó helyen van a kocsi, napok
óta nem tudják elvinni a szemetet, mert elállja a kapukijárót.
Bocsánat... ennél többre nem futotta.
Újabb mellékszál
Közben adódott egy újabb munkalehetőség:
az első - na, jó, Seriff barátom után a második - pizza-futár
lehettem Budapesten. Ekkor még nem volt Pizza Hut. Apámék azt
mondták, míg nincs hír az érettségiről, nincs munka. Így a Lada
javítása közben elkezdtem kismotor után kutatni, hogy majd azzal
futárkodjak. És nem mellesleg, elkezdtek tetszeni a Ford Caprik.
Aztán találtam is egy Simsont, gyári állapotút, megbízható -
gondoltam - és olcsón fenntartható. Persze nem ilyen lett, de
sebaj. Aztán mikor meglettek a számok a dolgozataim végére,
elkezdtem pizzákat kiszállítani. Dőlt a lóvé.
Aztán mikor minden kötelességet letudtam, és meglett minden
alkatrész is,
elkezdtem ott a parkoló sarkában összerakni a futóművet. Mivel a
tanítás ekkor már ismét folyt - érettségi szünetnek vége - nem kevesen
röhögtek rajtam, köztük saját tanáraim is, ahogy ott dolgozok a
parkolóban a roncs alatt. Két nap múlva a saját kerekein állt. A rugó
bepattintása kemény feladat volt, de ketten-hárman megoldottuk. Persze
aztán erre is, mint sok más műveletre is terveztünk a Karcsival
célszerszámot, pl. szeleprugó-lenyomó készüléket, de ekkor még küzdelem
volt minden ilyen feladat.
Végül kis lakatosmunka következett, a bölcső környékén volt valami
baj, ki tudja, mitől. De sikerült beállíttatni a futóművet is, nem
húzott el.
Ismét jó kocsi lett. Úgyhogy feladtam egy újsághirdetést az
Expresszben. Egy hét alatt elvitték. Én meg egész nyáron ismét motorral
jártam a Pizzériába, néha kölcsönkértem Fater 2105-ét.
De szeptemberben
az ötödik évfolyam első napjára már egy ezüstszínű Ford Caprival
mentem. Harmadik generációs 2.3 V6 automata. Másfél év múlva pedig
Karcsi barátommal a hazai ralibajnokság másodosztályában kezdtünk
versenyezni, egy N csoportos 2105-el. Én navigáltam, és akkor már a
harmadik Ford Caprim volt, zsinórban.
