Hatmilliós várost mozgásban tartani lovakkal képtelenség. A londoni buszok gyakorlatilag a trágyától mentették meg a várost.
Hatmilliós várost mozgásban tartani lovakkal képtelenség. A londoni buszok gyakorlatilag a trágyától mentették meg a várost.
Reggeli után, míg megpróbáltam a tönkrement Mac-töltő helyett
másikat vásárolni, kijöttem a piacról, ahol addig Csikós pólókat
és fémtáblákat válogatott. Annyira belemélyedt, hogy esélyem sem volt
megvárni a végét, így inkább elindultam egyedül. Amint kiléptem
a piac épületéből a Covent Gardennél, szinte belebotlottam
a Londoni Közlekedési Múzeumba. Félóra múlva egy működő
notebookkal és temérdek pólóval birkózó Csikóssal már bent is voltunk
a kiállításon.
Maga az épület elsőre állomásnak tűnik. A felismerés részben
helyes, mert eredetileg tényleg egy állomás mintájára épített zöldség-
és virágpiac volt itt 1871-től, ami a következő száz évben így is
maradt. Ám amikor a piac végleg kinőtte a kereteit,
elköltözött innen. Ezzel párhuzamosan éppen egy külterületen már ötven
éve működő és több költözést és névváltoztatást megélt múzeum vette
birtokba a helyet.
Csusszan az automata ajtó, belépés után hatalmas térkép-videó
kombinációba ütközünk, amely az emberek által beküldött, közlekedést
ábrázoló videókból, valamint különféle országok metrótérképeiből áll.
Innen folyosó vezet fel a liftig, ami nem az emeleteket számolja
felfelé, hanem az éveket visszafelé. 2008-ból indulunk, az 1800-as
években már két emelettel feljebb találjuk magunkat. Fentről lefelé
vonulunk végig a kiállításon, ha valaki a kijelölt útvonalat
követi, büfé lesz londoni tömegközlekedés múltjából, jelenéből és
jövőjéből, mire leér.
A legfelső emeleten tehát a kezdetektől, az 1800-as évektől
indulunk, ekkor jelentek meg a Temzetaxik, ezek a velencei
vaporettók mintájára polgári forgalmat bonyolítottak a folyón. Nem
sokkal ezután alapították – ezúttal párizsi mintára – az első lovas
iránytaxi-társaságot, azaz az omnibuszt. Azért ez egy kicsit több volt,
mint iránytaxi, a dimenzió a főváros 100 kilométeres – miket
beszélek! – 60-70 mérföldes körzete. A nagy zsúfoltság miatt már
1846-ban tervek születtek arra, hogy kétszintesre kellene építeni
a várost, különben baj lesz. 1861-re a tágan értelmezett
London – tehát az összes elővárossal együtt vett – lakossága elérte
a hárommillió főt, ami a 20. század elejére megduplázódott.
Komoly kihívás volt ekkora települést működésben tartani, de nem adták
fel, mindig megtalálták a megoldásokat.
Smooth operator
Nem, nem Sade számára gondolunk, hanem a munkásokra,
akik intézték a kocsik ügyes-bajos dolgait – eszközeik
lámpa, síp, zászlók. Az volt a dolguk, hogy biztosítsák
a folyamatos üzemet.
A lovakkal lószar is jár, konkrétan napi 1000 tonna jött abból az 50
ezer állatból, amelyik a buszokat és lóvasutakat mozgatta.
A szareltávolítás hatalmas iparággá vált, munkások ezreit tartotta
el. Igazából a lócitrom lett a változási kényszer fő
mozgatórugója. Megpróbálkoztak akkumulátoros kocsikkal (1897!), de
később jobban bejött nekik a Daimler-motorral szerelt motorbusz.
A lovak teljes kiváltáshoz azonban még évtizedek kellettek.
Londonban jelent meg először a nagyvárosokat azóta is szimbolizáló
földalatti vasút, mely kinézetében a vonatra, funkciójában
a metróra és a HÉV-re hasonlított.
Innentől az elérhető technikai eszközök fejlettségével nagyjából
együtt fejlődött a közlekedés. Kábé ötödannyi idő lett megtenni
a London-Greenwich távolságot, mint 50-60 évvel ezelőtt. Kevesebb
elfecsérelt idő, több munka, jobb-erősebb nemzetgazdaság. És hirtelen
felparcellázható és beépíthető telkeket is jelentett mindez, ezt az
üzemágat pedig maguk a vasút építtetői afféle melléküzletágként
vittek. Költözz ki a városból és közlekedj befelé gyorsan és
olcsón! Metroland (ahogy a metró miatt nevezték a metróval
bejárható agglomerációt) 1938-tól nagyjából ugyanúgy nézett ki, és
ugyanúgy működött egészen 1990-ig, amikor a humán interfész
kivonásával modernizálták a jegyvásárlási procedúrát.
Persze korábban is lehetett automatából jegyet venni, konkrétan
1920-tól, és valamikor akkor vezették be a bérletet is, ami
elővárosi és városi közlekedésre egyaránt érvényes volt. Metróügyben
két fontos dolog van még: az egyik az azóta is mindenhol használt,
torzított metrótérkép, amit egy Harry Beck nevű mérnök talált fel
1933-ban. A másik a közlekedési vállalatokat fémjelző,
szabványosított betűtípusú kiírások, melyek ugyanazt
a fontkészletet használják minden állomás nevéhez, az irányok és
minden más információ jelzéséhez. Tudják, a karika, benne
a névvel, vagy karika nélkül maga a felirat.
A közlekedés arculatának egységéről félórás videóinstalláció
szól, amit a régi
Hammersmith állomásról származó padról lehet megtekinteni.
Mindenképp nézze végig, aki meglátogatja a múzeumot, van
benne emeletes buszos driftelés is. Amúgy az emeletes busz nem
borul fel, bármennyire is olybá tűnik, hogy magasan van
a súlypontja. Megdöbbentő. A videót fali ernyőre de
a földre is vetítik, mintegy a vászon folytatásaként.
Ötletes és szépen kivitelezett az egész.
Elérkeztünk a modern föld feletti közlekedéshez, bátran igyanak
egy kávét, mert sok van még. 1901-ben jelent meg az első villamos, ami
1915-re a buszokkal együtt már tényleg kiszorította
a lovakat. Hanem a villamosnak is hamar befellegzett,
a technikai fejlődés elérte azt a szintet, ahol a motor
elég erős és megbízható volt a buszok mozgatásához. Mivel
a buszhoz nem kell sem sín, sem áramvezeték, sokkal olcsóbban és
rugalmasabban üzemeltethető, mint a villamos. Már csak
a levegővel töltött gumi hiányzott a teljes kényelemhez, de
ezt is hamar feltalálták. A Green Line Express buszvonalai
hamarosan behálózták az utakat.
1901-ben, amikor még a lovak uralták a terepet,
mindössze 186 halálos baleset volt Londonban. 1929-ben 1362
halott és több mint 55 ezer sérült volt a mérleg. Ezt
a számot 30 mérföldes városi sebességkorláttal, egyirányú
utcák bevezetésével és kivilágított gyalogátkelőhelyekkel
mérsékelték.
A két világháború rendesen betett a közlekedésnek
a lebombázott Londonban, azonban az élet akkor sem állt meg.
A második világháború után leszereltek a villamosok és
a trolibuszok, helyüket a ma is látható emeletes buszok
vették át. Ezeket a buszokat Routemasternek keresztelték,
ilyeneket látni a Benny Hill Show-ban, a Monty Python Repülő
Cirkuszában, az A Buszon című sorozatban, valamint a Harry
Potterben. Sok változatban léteztek, városi és elővárosi kivitelekben
egyaránt, különféle ajtószámokkal. Nagy előnyük volt
a megbízhatóság, a gyors utascsere és a temérdek álló-
és ülőhely. 1955-re a londoni közlekedési vállalat lett
a legnagyobb munkáltató a környéken, több mint 100 ezer
alkalmazottal.
A Routemasterek ma már csak a belvárosi útvonalakon járnak,
a 9-es és 15-ös járatokon, tehát aki ilyennel szeretne utazni,
kénytelen kikeresni ezeket a járatokat, vagy elmenni valamelyik
Budapest-széli MacDonald'sbe, azoknál is áll ilyen. Az összes
legyártott Routemaster több mint fele ma is üzemképes, ezek különféle
városokban teljesítenek szolgálatot Angliában és kívüle,
a maradékuk meg kiállítási tárgy lett, például itt,
Budapesten.
Egy kicsit beszéljünk arról, hogy milyen, amikor
a megdöbbenéstől nem tudunk beszélni, csak fotózni. A képen
látható omnibusz belteréről van szó. Tetszenek látni az ablakok felett
lévő berakást? És megvan, hogy intarziásak a székek? Ne higgye,
hogy ez csak a századelőn volt így. Itt van a korai
földalatti egy kiállított kocsija, csak a kalaptartót figyelje!
Aztán jön az intarziás ajtó! Gyakorlatilag minden kiállított tárgy –
így az eredetijük is – míves, szépen kidolgozott munka.
Gyermekkel nyugodtam mehetnek múzeumozni, most is volt két
iskoláscsoport. 5-6 éves kortól nagyon szórakoztató, minden interaktív,
számítógépes installációk szerteszét, a járműveket kivéve minden
forgatható, mozgatható, világít, vagy rejtett fiókja van. És sok
a könnyen érthető, remekül összevágott videó. Szimulátorok is
akadnak, mégpedig az emeletes buszt és a metrót lehet kipróbálni
bennük. Mindkettő jópofa, de a metró az élethűbb. A még
kisebbeket játszóház várja, és felvehető, korabeli, de gyermekméretű
egyenruhák hozzák meg a jókedvet. Tekintse meg képgalériánkat, és
múzeumozzon Londonban!
