hirdetés

A Live for Speed rajongójaként örömmel próbáltam ki a hazánkban
üzemelő kevés ilyen szerkezet egyikét. A tököli reptéren működő
szimulátor műszerfala, ülése és kezelőszervei megegyeznek egy
személyautóéval. Az illúzió szinte tökéletes, de hamar rájöttem, hogy
nem a Live for Speedben lefektetett technikáimat fogom tovább
csiszolgatni. Ez nem az a fajta szimulátor, amit a PC-hez
csatlakoztatható játékkormány mögött megismertem.

Köves Szilárd a cég ügyvezetője, a vezetésbiztonság valódi megszállottja

Virtuális autónk nem háromdimenziós környezetben mozog, ahogy
kedvünk tartja, hanem bizonyos döntési pontokban előre felvett
események közt választhatunk. A sebesség változtatásával a felvett film
lejátszási sebességét változtatjuk, a kormány pedig adott esetben arra
az ágra tereli az eseményeket, amelyet a készítők rögzítettek. Elsőre
kissé csalódott voltam, hiszen ki kellett húznom a naptáramból a
következmények nélküli őrjöngést. Ám elkezdődött a tréning, és szépen
lassan kezdtem megérteni és elismerni a gép hasznosságát.

A program előre rögzített felvételt játszik vissza az autó sebességének megfelelően, a kormánnyal előre meghatározott történetekbe ágazhatunk el

Kisvárosi környezetben, házak közt indítottam be a motort, és
szépen, mint egy valódi autóban, elkezdtem növelni a sebességem.
Figyeltem a sebességmérőt, 40 kilométer/óra körüli haladtam. Elérkeztem
egy zebrához, mellette gyerekek csoportosultak, hát persze, hogy elém
ugrott az egyik. Mivel a zebránál már előre lassítottam, nem okozott
gondot a váratlanul lelépő gyalogos.

Instruktori dicséretben részesültem, kiértékeltük a reakcióimat.
Grafikonok mutatták, mennyi idő alatt ismertem fel a veszélyt, és
hogyan reagáltam. Bár a gyerekek életben maradtak, mozdulataim nem
voltak kimondottan intenzívek. Elgondolkodtató, különösen hogy egy
ilyen szimulátorban az ember minden idegszálával a feladatra
koncentrál, az életben meg esetenként telefonálásra, jócsajra,
mazsolára, őrültre, szóval bármi egyébre.

A szimulátoros képzés módszertana elsősorban a
dynomen helyzet felismerésének fejlesztésére koncentrálódik. A
krízishelyzetet szinte minden esetben olyan állapot előzi meg, amely
önmagában nem veszélyes, de magában hordozza a krízis kialakulásának
lehetőségét: a veszély előszobája. A fenti példában ez a zebra mellett
álló gyerekcsapat. Ezt persze könnyű felismerni, egy másik gyakorlatban
már nem volt ennyire egyértelmű a helyzet.

„A vészhelyzet nem egyszerre alakul ki, hanem legtöbbször már azelőtt észlelhető, mielőtt kritikussá válna.”

Szűk, egyirányú utcában haladtam, balra járda, jobbra parkoló autók.
Igyekeztem olyan lassan menni, amilyen lassan csak a gép engedett – a
túl alacsony sebességre figyelmeztet, hiszen nem életszerű. Bal oldalon
gyalogosok, koncentráltam is erősen. A következő pillanatban jobbról
egy parkoló autó nyitotta rám az ajtaját, és nyekk. „Ilyen helyzetet
nem lehet kivédeni” - mondtam csalódottan, de kiderült, hogy bizony ki
lehet. Egy sokat járőröző rendőrnek például sikerült, mert jól tudta,
hogy az ilyen helyzetben nem ritka ez a baleset. A gyakorlatot újra
megtekintve kiderült, hogy a parkoló autó tükrében látszik is a sofőr,
észre kell venni. Dynomen helyzet, csak nem ismertem fel.

Ezt a biciklist elcsaptam, mint a pinty. Szerintem ő nem vette észre a dynomen helyzetet...

Persze, hogy izgalmas legyen a show, volt tényleg kivédhetetlen
helyzet és olyan is, amelyikben nem történt semmi szokatlan. Mivel
eddigre már ami nem gyanús, az gyanús-filozófiával közlekedtem, jobban
megviselt a nyugalom, mintha biciklivel elesett kisgyerek ült volna
szomorúan a bukkanó után az út közepén, később pedig virtuális autóm
hátsó hídja alatt.

Kedvenc gyakorlatom egy autópályás eset. Szépen haladtam egy autó
után, a tetején valami felfújható palack volt. Elsőre nem különösebben
feltűnő, inkább jobbról érkező bevágásra számítottam. A rakomány
meglazult és leesett az autó tetejéről. A megoldást itt a leállósáv
jelentette, minthogy belesatuzni az autópályán nem kimondottan
szerencsés.

Ártatlan helyzetnek tűnik, de nagy galiba kerekedhet belőle

A gyakorlatok kiértékelése is igen érdekes, hiszen az ember
kegyetlen pontossággal láthatja reakcióit, azok helyességét és idejét
is. A kiértékelő résznél mi lett volna ha- játékot is lehet játszani,
azaz megnézni, mi történik, ha tízzel gyorsabban vagy éppen lassabban
érkezik a vezető.

Ez egy jobban sikerült fékezés, még a reakcióidőm is fejlődött a gyakorlatok során

Hazafelé arra lettem figyelmes, hogy minden idegszálammal a
dynomen helyzeteket figyeltem. Egyébként is defenzíven vezetek,
de a szimulátor vasszigora bennem maradt, a nap hátralevő részében
legalábbis. A szimulátor helyzetei sok esetben szívatósnak tűnhettek,
de ha belegondolunk, egyáltalán nem tartoznak az extrém kategóriába.
Mindennapos, hogy kilép egy gyalogos, elénk vág egy biciklis, valaki
irányjelző nélkül fordul, figyelmetlenül tolat ki az útra, vagy éppen
éretlen az autópályán közlekedésre.

Viszont nem értem, miért választható a szimulátor a vezetéstechnikai
pálya helyett, illetve fordítva. A szimulátor alapvetően a
gondolkodásmódot, a veszélyfelismerő képességet fejleszti, a tanpálya
pedig a helyzet technikai megoldását és a jármű kezelését. Egyik sem
helyettesítheti a másikat.