A forgalom tengerében van néhány cápa, megannyi színes hal – kicsik és nagyok, vékonykák és pufókabbak –, de úszkál néhány láma is. A lámáknak nem ez a természetes élőhelyük, egyszerűen nem illenek oda, és ezt ők is érzik. Bizonytalanságuk sok furcsa helyzetet szül.

hirdetés

Autóban lehet a legjobban káromkodni. Egyrészt úgysem hallja senki,
másrészt ok is van rá bőven. Ahol sok embert zárnak össze, ott nagy
eséllyel kialakul valamiféle konfliktus akkor is, ha nem öleli körül a
testüket színes, guruló fémdoboz, de ha igen, akkor még inkább. Ezeknek
a konfliktusoknak sokszor olyan emberek az okozói, akik a légynek sem
ártanának, híján vannak minden rossz szándéknak, viszont problémát okoz
nekik a vezetés.

Könnyen eljár a szánk, és még igazunk is lehet sokszor, de
gondoljunk csak bele, milyen érzés lenne, ha egyszerre ott találnánk
magunkat az olimpiai döntőben, tökös ruhában a gyűrű két karikája alatt
vagy a milánói Scala színpadán Othello jelmezében. A hasonlat sántít,
mivel mi, átlagemberek nem kerülünk ilyen szituációba, de csak azért
nem, mert nem muszáj. Vezetni viszont kell, legalábbis sokan csak azért
ülnek autóba – annak ellenére, hogy utálják az egészet –, mert nehezen
boldogulnának nélküle.

Hozzájuk szeretnék szólni. Nem a felháborodás hangján, inkább a
segítőkészség szándéka vezérel. Édesanyám a legügyetlenebb sofőr, akit
valaha láttam, rajta gyakoroltam: ha neki sikerült csiszolni egy
keveset a gondolkodásmódján, esetleg másoknál is működhet a dolog. A
következőkben néhány olyan forgalmi helyzetet fogunk leküzdeni
virtuálisan, melyekhez nem kell ügyesség, gyorsaság, autóversenyzői
múlt vagy fejlett térlátás, csak egy kis józan paraszti ész, ami
vélhetően mindenkinek van, aki képes volt megszerezni a
jogosítványt.

A felvezető sáv

A felvezető sáv az autós jó barátja. Azért találták ki, hogy fel
tudjunk gyorsítani a megfelelő tempóra, és könnyebben be tudjunk
sorolni a többi kocsi közé egy forgalmas, többsávos úton. Ha nincs
olyan dugó, hogy az autók szinte egymás lökhárítójához érnek, a
felvezető sáv nagyon hatékony segítséget nyújt, hogy az autós
gyakorlatilag várakozás nélkül besorolhasson megszűnő sávjából az
igaziba.

Sajnos azonban sokan megállnak a felvezető sáv elején, onnan néznek
balra, és várják reményvesztve, hogy csituljon a forgalom. De a
forgalom csak nem akar csitulni, hiszen pont ezért kanyarítottak oda
felvezető sávot az okos közlekedésmérnökök, mert ők előre tudták
mindezt, és segíteni akartak az autósokon! Ha valaki úgy érzi, képtelen
megfelelően használni a felvezető sávot, mert a térlátása, reflexei
megakadályozzák benne, hogy jó ritmusban átsoroljon, legalább ne az
elején cövekeljen le, guruljon el a végéig. Ott ugyanúgy várhatja, hogy
alább hagyjon a forgalom, de legalább a többieket, akik
rendeltetésszerűen használnák a sávot, nem akadályozza a
közlekedésben.

A körforgalom

A körforgalom, ha tudjuk használni, a lehető leghatékonyabb és
legbiztonságosabb módon ereszti át az autókat egy kereszteződésen;
mindenkinek csak annyit kell várakoznia, amennyi elkerülhetetlen. Nincs
holt idő, nem torlódnak össze az autók a forgalmasabb úton, és nem
világít az üres útra a zöld jelzés a kevésbé terhelt szakaszon.

Van azonban, aki előre elhatározza, hogy az életben nem fog átjutni
ezen a fránya körforgalmon, és ennek megfelelően is cselekszik. Nem a
körforgalom bejáratához áll, hanem attól két-három méterre feszeng,
megakadályozva, hogy valaki beengedje, de azt is, hogy alkalomadtán
flottul besorolhasson, hiszen ha messzebbről indulunk, úgy tényleg több
időre van szükség, és tényleg nehezebb dolgunk lesz.

Mindenkinek, aki tart a körforgalomtól, három tanácsom van. Az első:
ne féljen, a körforgalom jó barát. A második: álljon közel a
bejárathoz, hogy minél kevesebb időre legyen szüksége a
becsatlakozáshoz, ha eljön a megfelelő pillanat. A harmadik: a
körforgalomban az autók lassan mennek, ezért egyrészt könnyen meg
tudnak állni, ha mégis valami egetverő butaságot csinálnánk, de ami még
fontosabb, nem kell megvárnunk, amíg az egész gyűrű kiürül, kétautónyi
hely már bőségesen elég, hogy bebújhassunk. Az egész csak elhatározás
kérdése.

Átkelés forgalmas utakon

Ebből bizony cápáknak, halaknak és lámáknak egyaránt sok
konfliktusuk adódik, a fent említett két szituációval szemben ugyanis
ez tényleg nem könnyű feladat. Nem mindig vagyunk udvariasak egymással,
s ezzel sokszor tolakodásra sarkalljuk embertársainkat. A forgalmas
utakon való átkelés problematikájára nincs tökéletes megoldás, majdnem
biztos, hogy kicsit el kell térnünk a spanyol etikettől, ha nem akarjuk
a fél életünket várakozással tölteni.

Nincs abban semmi rossz, ha megmutatjuk magunkat, toljuk ki bátran
az autó orrát, ameddig lehet – csak annyira, hogy ezzel ne
kényszerítsük fékezésre, ne adj’ isten a sáv elhagyására a balról
érkezőket, vagyis ne lógjunk be a ránk merőleges sávba. Így nagyobb
esélyünk van rá, hogy valaki időben észrevegyen, lelassítson és
beengedjen, és az útból, vagyis a forgalomból is többet látunk. A
macisajttól méterekre álldogálni és várni a sült galambot – ahogy a
körforgalom esetében – itt sem kifizetődő.

Van azonban a lónak másik oldala is. Sokszor látom, hogy egyesek úgy
kidugják az autójuk orrát, hogy a sávban csak alig, vagy egyáltalán ne
lehessen elférni. Ezt a módszert már nem a lámák, inkább a cápák
szeretik, annak ellenére, hogy balesetveszélyes. A legszebb, amikor úgy
állják el az utat, hogy a balra kanyarodó sáv, ahová be szeretnének
sorolni, áll. Ilyenkor szépen megáll az élet, és mindenki arra vár,
hogy a pofátlan kollégát valaki végre beengedje, és magában azt reméli,
hogy a lámacápa legközelebb talán gondolkozik majd egy sort, mielőtt
lenyomja a gázpedált.

Mi a teendő sárga jelzésnél?

A sárgával csak a baj van. Nem is piros, nem is zöld, franc abba,
aki kitalálta. Sajnos azonban egyelőre nincs jobb megoldás, valahogy
szólni kell a népnek, hogy lassan meg kell állni, és legyen sárga, vagy
villogó zöld, problémák egész sorát vonja maga után.

A legfontosabb talán az, hogy előre határozzuk el, átmegyünk-e rajta
vagy sem. Ha már a kereszteződés előtt tudjuk, mit akarunk, az autónk
mozgása egyértelműen tudatni fogja a mögöttünk közlekedőkkel, mi a
dolguk, nem fordulhat elő, hogy valaki belénk rohan, még akkor sem, ha
egyébként bőven átérhetett volna a zöld lámpán. Nem az a lényeg tehát,
hogy milyen jók a képességeink, mennyire tudjuk megítélni, hogy a tér,
az idő és a gázpedál állásának függvényében mire lesz időnk és mire
nem, csak hogy tudjuk, mit akarunk.

Az a legrosszabb, amikor meggondoljuk magunkat útközben. Ebből
lesznek a balesetek. Ha a lámpa előtt pár méterrel még nyomjuk a gázt,
adott esetben kénytelenek leszünk átmenni az időközben pirosra váltó
jelzésen, hogy a mögöttünk haladó ne rohanjon belénk, ezért inkább
mindenkinek, aki kicsit is nehezebben ítéli meg ezeket a szituációkat,
azt javaslom, inkább minden alkalommal finoman lépjen a fékre, ha sárga
jelzést lát, ezzel elkerülheti, hogy belerohanjanak, vagy arra
kényszerítsék, hogy átmenjen a piroson.

Egyébként sem vagyok híve annak, hogy a sárgát meglátva azonnal ész
nélkül tapossuk a gázpedált. Sok helyen kicsi a különbség a két
irányból közlekedők piros és zöld jelzései között, így előfordulhat,
hogy aki a kanyarodósávból még átpréseli magát a pirosba hajló sárga
jelzésen, pont telibe csapja azt a szabályosan közlekedő motorost, aki
lendületből továbbmegy a kétsávos úton, mikor meglátja, hogy vált a
lámpa.

Édesanyámnak sok kiváló tulajdonsága van, de vezetni, azt nagyon nem
tud. Nehezen válna belőle Schumacher, megértette azonban, hogy a
legtöbb esetben nem a képességein, hanem a gondolkodásmódján múlnak a
szituációk. Ha azok, akiknek egy kicsit nehezebben megy a vezetés,
átgondolnák a bonyolultabb helyzeteket, talán könnyebben küzdenének meg
velük, kevésbé lassítanák a forgalmat, és kevesebbszer sodornák
veszélybe magukat.