A viccesebb autógyárak néha csinálnak ilyesmit: meghívnak egy rakat újságírót úgy, hogy nem árulják el, miről lesz szó. Ezek általában olyan bejelentések, amelyekért az ember egy lépést se tenne. Hátha mégis eljönnek sokan. Mondjuk egy facelift, két új krómcsíkkal, és hasonlók.
Megint egy titokzatos e-mail. Meghívjuk Önt egy eseményre, amelyen
úgymond „a Citroën történetének új fejezete kezdődik”. Az ilyen dumát
már nem veszi be az ember annyi pofára esés után.
A menetrend a szokásos. Találkozó, reptér, repülő, Párizsban
újabb reptér, busz. A busz célba veszi a Concorde La Fayette
szállodát, amely kicsit kopott kívülről, kicsit szürke, de impozáns és
jól mutatja, milyennek képzelték a jövőt a hetvenes években
a franciák. Nem messze tőlünk a Bois de Boulogne, azaz
a Boulogne-i erdő, a transzszexuális és hagyományos
prostitúció központja; a másik irányban pedig a legalább
ennyi látogatót vonzó diadalív.
A szálloda 137 méter magas, a tetején lévő antennával pedig 190
– ha a Défense negyed felhőkarcolóit nem számítjuk, ez
a város harmadik legmagasabb épülete, amelyben 950 szoba van.
Ebből körülbelül 350-et vettek ki a külföldi újságírók számára.
A szálloda menedzsmentje szerintem drukkol, hogy a Peugeot is
megújuljon, és aztán a Renault is… elvégre nehéz időket élünk.
A szobám a 24. emeleten van, azon az oldalon, ahonnan
a Sacré Coeur látszik a távolban. Rohanni kell, öltöny
felugrik… és ekkor a nap sugarai a felhők közötti lyukon át
megvilágítják a híres székesegyház környékét. Dögöljek meg, inkább
elkések, de lefotózom! Legalább lett egy értékes képem is.
Időugrás, autóbusszal. A Champs Elysées-n vagyunk, az öltönyös
csürhe a mozi előtt téblábol. Nem szabad eltéveszteni
a bejáratot, rögtön a mozitól jobbra a Lido ajtaja,
balra meg egy Mercedes-szalon. Nem vacak, ahogy egyik autószalon sem
Párizs legfőbb sugárútján, van ilyenje a Citroënnek is, csak
kicsit odébb, a
negyvenkettes szám alatt.
Egy a lényeg, középen kell bemenni, szigorúan a moziba.
Spanyol, kínai, francia, angol, orosz és magyar nyelvű
Citroën-reklámok peregnek, amíg megtelik a terem. Legalább tízszer
láttuk mindegyiket, transzformer korcsolyázik, táncol, satöbbi. És
minden körben Sebastien Loeb is megszerezte aktuális vb-címét, újra és
újra.
Majd elkezdődik a húszperces krimi, amely egész estét
betöltőnek tűnik. A cselekménye annyira blőd, hogy nem
részletezném. Egy Citroën-szalonban játszódik, ahonnan ellopják azt az
autót, amelyet a sztori szerint Loeb mutatna be másnap
a nagyérdeműnek. Mivel az összes említésre érdemes szereplőt
felsoroltam, tessék kreatívan kitalálni, hogy ki a tettes. Ja, és
az egészet úgy, hogy Loeb egy szót sem szólt, dramaturgiailag. Vagy ha
szólt, akkor éppen járatták a C4 WRC motorját a háttérben, és
elnyomta, mit mond. Kár, mert ha olyan zseniális színész, mint amilyen
pilóta… vagy talán mégsem?
Villany föl, sajtós belibben, beszéd. Természetesen a filmben
látott kereskedés már a Citroën új arculatát mutatta, az új
logóval, amelynek – minő meglepetés! – ívesre hajlottak a szárai.
És lecserélik a levélpapírt, névjegyeket, mindent, az új weblap
Magyarországon aznap éjfélkor élesült. Állítólag egy ideje már ment
rajta a visszaszámlálás, de nekem spéci nem tűnt föl, pedig
párszor elnéztem oda adatokért. Szerintem a hazai közönség kibírta
volna másnap reggel hatig, sőt, akár hétig is új embléma nélkül. Meg az
új, „Créative Technologie” márkaidentitás nélkül is.
Kiderül az is, hogy a kereskedések teljesen átalakulnak,
átlátszóak lesznek, a műhely jól elkülönül, satöbbi.
A lényeg, hogy a kereskedőknek valószínűleg a zsebükbe
kell nyúlniuk, sőt, kedvességre, gyorsaságra, pontosságra kell
kényszeríteniük alkalmazottaikat: a szalonban például 3 percen
belül szóba állnak majd az emberrel, a végén meg megköszönik az
érdeklődést, kikísérik és elköszönnek tőle. Szóval, minden téren
komolyak lesznek a változások.
Igaz, nem egyik pillanatról a másikra, nyolcezer értékesítési
ponton. Szép is lenne. És új használtautó-brand is lesz, Citroën Select
néven, bevizsgált autókkal, hétéves korig akár kiterjesztett
garanciával, hogy a bizalmat erősítsék. Továbbá külön szekció
foglalkozik majd a flottaügyfelekkel, Citroën Business néven.
Aztán felcsendül a válság szó, már más szájából, aki előadja,
hogy a „mindig nagyobbat” elv a múlté, az embereknek inkább
jobb cuccok kellenek majd. Pont olyan prémium izék, mint amilyen
a Citroën nemesebbik DS sorozata lesz. Ennek első tagja villant
fel a filmben, mint ellopott autó. Ez az autó egyébként a
DS Inside tanulmány , amely a 2010-re ígért DS3 jelű Citroën
formáit vetíti előre. Később jön a DS4, DS5 is – miközben
a C1-2-3-4-stb. vonulat is megmarad.
Tehát a Cápa feltámasztásából csupán a DS név
újraélesztése volt igaz, de itt maximum a marketing lesz
forradalmi. Első lépésként megmagyarázzák, hogy a DS már nem
a Déesse szóval (=istennő, déesz-nek ejtendő) játszadozás, hanem
a Different Spirit (más szellem) angol szavak rövidítése. André
Citroën pedig forog a sírjában.
Vetítés vége. A csürhe újra az utcán, ahonnan a párizsi
BKV buszai szállítják a népet a Gabriel szálloda halljába.
Ezt csak nálunk számítana szégyenteljes eseménynek, ott elég jók
a buszok.
Ekkor még hátravolt az est java. Lapozzon, meg fog lepődni!
A kis hallban apró falatkákért vív a helyi zsurnalisztákkal
megerősített tömeg. A kis, színpadszerű emelvényt vékony
kutyaláncokból álló függöny takarja. Valaki megint szólásra emelkedik,
óriási a tülekedés, a színpad alacsony, a harmadik sor
mögött már senki sem lát semmit.
Aztán stroboszkóp, zene, függöny el.
Egy autó teteje látszik. Előttem maga Sebastien Loeb pipiskedik, de
ő sem lát semmit. Vakuk villognak, elöl az emberek egymást ölik, hogy
lefotózzák a kocsit. Majd fél perc után a függöny vissza.
Ennyi. Úgy tűnik, a kedves olvasók bekaphatják.
Elöl csak lassan oszlik a tömeg. Odamegyek. A kocsi
kontúrja látszik a kutyaláncok mögött. Nóra, a magyar sajtós is
előkerül, megnyugtat, hogy ötször fogják elhúzni a függönyt.
A fotósok közül páran, akik nem tudnak a leleplezés ismétlődő
jellegéről, már ordítoznak a hoszteszekkel, akik letessékelik őket
a színpadról. Bosszantó, hogy van egy autó tőled másfél méterre,
de nem húzhatod félre azt a rohadt függönyt, hogy lefotózd. Nem
azért dühöngenek, mert érdekli őket a kocsi, hanem mert azért
küldték őket, hogy fotózzák le.
Aztán oldalt elkapok egy francia beszélgetést, amelyben egy
bennfentes elárulja valakinek, hogy 15 percenként húzzák majd szét
a függönyt. Megnyugszom és várok. A második elhúzás még nem
az igazi, rengetegen vannak. Tolongjon a nyavalya. Majd
a következő körben.
És lőn, a csürhe egy része kajál, egy része hazament, lehet
fotózni. Nincs jobb érzés, mint amikor tudja az ember: ugyanazt
a fotót fogja elkészíteni, mint a többi négyszáz majom.
Ugyanazok a fények és ugyanaz a nézőpont. Mint
a sztárfotósok az Oscar-gálán, egy kupacban, a vörös szőnyeg
mellett. Itt persze kis izgalmat visz a dologba a villódzás,
amely átveri a fényképezőgépek fénymérőjét, illetve
a lökdösődés, amitől berázódik a képek fele.
Az autó érdekes. Valóban új az embléma, és az egész orr egy az
egyben lehetne egy szériagyártmány eleje, de akár az egész kocsi is.
A fehér tető a Minire hajaz, ahogy minden fehér tető, legyen
akár Fabián, akár Swiften – igazán eredeti ötlet. Az alapforma is
minis, amit csupán a furcsa B-oszlop bont meg. Az autó kisautónak
tűnik, amit mesterségesen szűkítenek egy kicsit hátul –
a szorongás kell a prémium-feelinghez –, gondolom,
a következő C3 dolga lesz az, hogy tágasabb legyen, ezé meg az,
hogy drágább. Elérhetően drágább, ahogy fogalmaznak. És nem akartak
semmi retrót előhúzni a múltjukból – pedig
lenne mit.
A DS3-mal, meg a többiekkel együtt hat új modell fog megjelenni
a márkánál az elkövetkező három évben, egymás után, szép
egyenletesen, hat hónaponként. Az új, dupla bumerángos Citroën-embléma
először 2010-ben tűnik fel a DS3 orrán, vagyis a most futó
modellek maradnak olyanok, mint most.
Nagyjából ennyi az est információtartalma – mire átálltak az új
identitásra a Citroën-weblapok, már aludtam a 24.
emeleten.
Előtte azonban belenéztem a tévéhíradókba. Amíg mi moziztunk és
közelharcot vívtunk egy tanulmány lefotózásáért, a francia
autóipart mélyebben érintő kérdésekről beszélt egy Sarkozy nevű ember
(a franciák szarkozinak ejtik, de én inkább ö-vel mondanám, úgy
viccesebb). Aki momentán a köztársasági elnök, és épp
a francia ipar, benne a francia autógyártás megmentésén töri
a fejét.
Őt kicsit bosszantaná, hogy beleönt néhány cégbe pár milliárdot,
akik aztán fogják magukat, és máshol gyártják le az autóikat, tehát
szeretné, ha a termelés kitelepítését leállítanák, sőt
visszatelepülnének. Ezért például eltörölnék az úgynevezett „szakmai
adót” (tax professionelle), mert mint mondja, ugyanannak az autónak
a legyártása ma Csehországban ezer euróval olcsóbb, mint náluk,
például emiatt.
Ejnye-bejnye, kedves PSA… ki gyárt a cseheknél (C1, Peugeot
107), meg a szlovákoknál (Peugeot 207)?! Másnap már két
miniszterelnök, a cseh és a szlovák emelte fel a hangját
az ilyen „protekcionista intézkedések” ellen. Igaz, mondott biztatót is
Sarkozy, nevezetesen a tervek szerint a környezetkímélő
termékek áfáját csökkentenék, és ebben a műfajban általában jók
a francia autógyártók. Persze ezek csak tervek.
Tudom, hogy ez az egész buli fontos a Citroënnek, de biztos ez
volt a legjobb pillanat? Európában úgy becslik, 2009-ben 2-3
millióval kevesebb autó fogy majd, mint amennyit egy éve terveztek.
Vagyis több üzem bezárása válhat aktuálissá, miközben a megújuló
kereskedők – hogy is mondjam finoman – kénytelenek lesznek kevesebb
profittal beérni. És nagyon úgy tűnik, hogy a „féléves válság”
elmélete megdőlt, tekintve, hogy ősz óta nem látszik a fény az
alagút végén. Persze az ilyen nagy projekteket jó előre kitalálják, és
ha beindul, nehéz leállítani, hozzáteszem, a fizetőképesebb vevők
megcélzása nem feltétlenül hülyeség, ahogy a használtautó-üzletág
gatyába rázása sem. A kérdés csupán az, hogy mennyibe kerül és
mennyi hasznot hoz. Mert aki nem játszik, az nem is nyer.
Persze én nem látom a jövőt a kutyaláncoktól.
