Különös hirdetés tűnt fel a Silverstone aukciósház friss ajánlatai között. A február 21-22-re Race Retro Sale néven meghirdetett árverésük autói közt ott lesz egy limitált kiadású Lancia Delta Integrale 1992-ből, ötven kilométeres futásteljesítménnyel.

Az aukciós ház becslése szerint a szinte gyári állapotú Lanciárért akár 44 millió forintnyi fontot is kaphat tulajdonosa (mínusz a jutalék). Ő ugyanaz a személy, aki 23 évvel korábban megvette. Az autó egyetlen közúti útja a vásárlás napjához köthető, a ritka Lancia azóta zárt garázsban pihen, kereken ötven kilométerrel az órájában. A szervizkönyve, a számlája és a szerszámkészlete mind hiánytalanul megvannak, elmúlt két évtizedét ellenőrzött körülmények között töltötte, szóval mindent tud, amit egy használtautó-vásárló igénytára tartalmazhat.

A ritka kiadásból 400 darab készült, ez a konkrét példány a 124. sorszámot kapta. A sorozatot 1992-ben adták ki, ezzel ünnepelve a Lancia zsinórban ötödik rali-világbajnoki címét a gyártók között, amiből aztán mellesleg év végére meg lett a hatodik is. A kívül-belül martinis témát kapott Martini Edition az első Evoluzione-változaton alapult, azaz elöl-hátul szélesebb nyomtávval bír, mint az alapmodell. 210 lóerős kétliteres, tizenhat szelepes turbómotorja van, amit állítólag már felkészítettek az árverésre, hogy a hosszú pihenő után újfent használható legyen, ha ilyen céllal venné meg valaki. Mondjuk bolond lenne így tenni a majdani tulaj, ez a mediterrán szépség már egy kiadós gázfröccstől ezer fontokat vesztene az értékéből.

Ha egy nem egészen ilyen, de ehhez nagyon hasonló, gyűlölve szeretett Delta Integrale tesztjét olvasná, ide kattintva megteheti.

Máth Dávid
Máth Dávid