Rosberg erőből, a Honda erőtlenül

F1 Ausztria

2015.06.23. 17:34

Az eddigi legsimább Rosberg-győzelmet láttuk Hamilton fölött, és nem csak a rajton múlt a dolog. Ezen a hévégén Nico versenyben is gyorsabb volt Lewisnál sőt, tulajdonképpen az egész hétvégén ő irányított.

Alapvetően nem történt nagy csoda, hisz péntek délelőttől a 6-os rajtszámú Mercedes mozgott jobban a Red Bull Ringen. Csak egyetlen egyszer, ám épp a legfontosabb pillanatban a, Q3-ban került elé Hamilton, pedig az utóbbi is hibázott a második gyors körén. Rosberg a valószínűsíthető rajtelsőséget dobta el a hibával, mert időben valamivel Lewis előtt járt a 8-as kanyarig, és a harmadik szektorban addig is gyorsabb volt. Látszott és érződött is rajta a csalódottság, szinte már félig borítékolni is látszott az újabb második helyét a másnapi futamon. Hogyan rakta magát fejben össze szombat este, azt csak ő tudja, de tény, hogy vasárnapra nyoma sem volt a szombati megingásnak. Tökéletesen kapta el a rajtot, jól helyezkedett Hamilton ellentámadásaira és biztonsági autós újraindításkor is hiba nélkül lépett le a másik Mercedes elöl.

Ugyanezek hozták nyerő helyzetbe, de az igazi fegyvertény a versenytempója volt, ami mindkét gumikeveréken jobb volt Hamiltonénál (lágyakon több mint 3 tizeddel körönként), így a brit még egy komolyabb próbálkozásra sem volt jó ezúttal, ráadásul a boxutcai kivezető vonal átlépéséért kapott 5 másodperc büntetés végleg esélytelenné tette Rosberggel szemben.

Hamilton boxoldala inkább azért izgulhatott, hogy ne legyen egy késői biztonsági autós fázis, ami az 5 másodperc plusszal akár a dobogó elvesztését is jelenthette volna a többiek felzárkózása esetén. Ugyan a mérnöke megpróbált időt lopni neki a boxkiállása előtt, mert Rosberg nem sokkal Massa mögé érkezett a saját cseréjét követően, így egy körre beszorulhatott volna, amire válaszul Peter Bonnington egy körrel tovább kint tartotta Lewist, hátha. Azonban Massa a kör végén szintén kereket cserélt, így ez a halvány esély is szertefoszlott. Rosberg simán nyert és 10 pontra jött fel, ráadásul helyrerakta az önbizalmát is.

Kimi Raikkönen ezzel szemben újabb rést ütött a jégpáncélján, amikor a zsinórban a második versenyen vesztette el az uralmat a Ferrarija felett kigyorsítás közben, és ezúttal egy nagy baleset lett a dologból. Neki is, Alonsónak is szerencséje volt végül, de a tendencia rossz irányba halad a finn szempontjából. A gyenge egykörös tempó nem újkeletű probléma, azonban az új korszak turbós-hibridjeinek a karakterisztikája valahogy nem illik a Kimi jobb lábához, megnézve az elmúlt két év összes hasonló hibáját.

Az utóbbi kettő ráadásul olyan speciális motorvezérlési üzemmód mellett történt, ami FIA előírás az összes autón a rajtot és a boxkiállásokat követően, hogy elejét vegyék a végletekig átprogramozott motorszabályzások, a kvázi rajtprogramok használatának. Ebben a 90 mp-ig tartó „lockout” periódusban nem lehet változtatni a motorvezérlésen, így a szokásosnál érzékenyebb gázpedállal és hegyesebb motorkarkaterisztikával vezet az egész mezőny, különben másképp veszítenének a rajtnál. Kimi valamiért nem boldogul ezekkel a helyzetekkel, főleg amikor még nem kellően üzemmeleg gumikon van, hűvösebb időben. Alapesetben tipikus újonchibának tekinthetnénk, de 221 nagydíjjal a háta mögött nehéz ebben keresni a hibát. Vettel és a mezőny többi tagja mindesetre boldogul vele.

Még ennél is nagyobb gondban van a Honda, akik az új nagyfőnök előtt bőgtek le 7 kör alatt, hiába kapott friss motort Button autója a montreáli csere után egy futammal, hiába kaptak 25 helyes rajtbüntetést (összesített) mindkét autóval. Lehet, hogy Alonso látványos ütközése Raikkönennel egyfajta megváltás is volt.

A Honda most olyan, mint Chevy Chase az Európai vakációban, amikor a körforgalomba hajtva huszadjára is megmutatja a családnak Big Bent, mert nem tud kijutni belőle. Valahogy hasonló érzésem van Yasuhisa Arai Honda főnök a realitástól teljesen elrugaszkodott nyilatkozataival kapcsolatban, és ugyan olcsó sztereotípia, de nem nehéz az F1 útvesztőjében egyhelyben toporgó, de szakadatlan mosolygó japán túristákat vizionálni. Kérdés, hogy mennyi költőpénzzel érkeztek.

És jó kérdés az is, hogy meddig mehet el az F1 két patinás motorgyártója vergődését látva, – ami alapvetően határozza meg a versenyek előre lefutottságát – és szabadíthatja fel a motorfejlesztést, esetleg külön jogosítványokat adva nekik a felzárkózásra, amire már korábban is volt példa. Félreértés ne essék, a Mercedes tökéletes munkát végzett, a szabályok pedig régóta lefektetettek, ám valódi izgalmak csak akkor várhatók, ha minden csapat eséllyel állhat oda a rajtvonalhoz, nem pedig eleve vesztett helyzetból kell indulniuk. Izgalmas versenyekhez ugyanis versenyképes autók kellenek, amíg ez nincs meg, addig felesleges bármilyen egyéb szabályváltoztatás. De erről majd legközelebb.

Végeredmény:

Hely. Versenyző Nemzet Csapat Idő Pont
1.   Nico Rosberg GER Mercedes 1:30:16.930 25
2.   Lewis Hamilton GBR Mercedes +8.800s 18
3.   Felipe Massa BRA Williams +17.573s 15
4.   Sebastian Vettel GER Ferrari +18.181s 12
5.   Valtteri Bottas FIN Williams +53.604s 10
6.   Nico Hulkenberg GER Force India +64.075s 8
7.   Pastor Maldonado VEN Lotus +1  kör 6
8.   Max Verstappen NED Toro Rosso +1  kör 4
9.   Sergio Perez MEX Force India +1  kör 2
10.   Daniel Ricciardo AUS Red Bull +1  kör 1
11.   Felipe Nasr BRA Sauber +1  kör 0
12.   Danyil Kvjat  RUS Red Bull +1  kör 0
13.   Marcus Ericsson SWE Sauber +2  kör 0
14.   Roberto Merhi ESP Marussia +3 kör 0
Kie.   Romain Grosjean FRA Lotus Kiesett 0
Kie. Carlos Sainz ESP Toro Rosso Kiesett 0
Kie. Jenson Button GBR McLaren Kiesett 0
Kie. Will Stevens GBR Marussia Kiesett 0
Kie. Kimi Räikkönen FIN Ferrari Kiesett 0
Kie. Fernando Alonso ESP McLaren Kiesett 0