2016.04.08. 06:19

Amikor végre összeállt és nekiindultunk az éjszakának, akkor felforralta a vizet. Így ért véget két héttel ezelőtt a Bálna-telenovella (vagy írjak inkább Bálna-drámát?). A mesterrel egymás vállát csapkodva röhögtünk kínunkban, én elindultam Budapest felé, ő pedig megígérte, hogy utánajár a bajnak. Először vízpumpára, hűtőre gyanakodtunk, előbbi egyszerűen elfáradt, utóbbi akár el is tömődhetett a leoldott dzsuva miatt. Esetleg termosztát, vagy viszkó (bár ezt Viszen cseréltük), netán papucs orrán pamutbojt, bármi...

Aztán felhívtam Kareszt, szinte láttam magam előtt, ahogy olajos, vaskos ujjai közé csípve meggyújt egy bagót, amitől a Marlboro cowboy lova is megtérdelt volna, beleszív, majd a szűrőn keresztül csak annyit vakkant oda olyan hangsúllyal, ahogy a mester szokta a hülye tanoncnak: légtelenítsétek ki baszki, oszt jó lesz. Végül is... kézenfekvő megoldásnak tűnt és mindenképpen a legolcsóbbnak, úgyhogy Gábor meg is tette, azóta nem forralta fel egyszer sem a vizet. Ami akár jelentheti azt is, hogy nincs baj, de akár azt is, hogy csak altat a motortér alatt lakó kis szopató troll.

Persze nem véletlenül telt el ennyi idő azóta, hogy legutóbb jelentkeztünk. Nem légtelenített két hétig a mester, de láttam szemében az őrületet, amikor végignézett a 300SEL hatalmas testén. Tudják, olyasfajta nézés ez, amit akkor látni a bokszolók arcán, amikortól kezdve már személyes lesz a küzdelem. Aki molyolt már egy adott dologgal és találkozott a problémával, ami három másikat generált, az valószínűleg került már ebbe a tudatállapotba, ez a tenemfogszevelemkibaszni–állapot, a mester önérzetét és szakértelmét tette próbára ez a W140, úgyhogy inkább nem is szóltam semmit, tudtam, hogy amint egy kis ideje marad, ezzel fog foglalkozni, vérszagot kapott, nem ereszti, ez itt már közöttük dől el.

Foglalkozott is, nem írattam még vele össze a listát, de az biztos, hogy hopp, cserélt egy vezérműláncot, a hátsó főtengely-szimmeringet még együtt cseréltük, gatyába rázta a vákuumrendszert és kiolvasta a hibatárolót, végigmérte a vezetékeket, testhibákat hárított el és hatalmas szmájlikkal illusztrálva küldte át a kiolvasott értékeket. A hőfokszabályozó az utasoldalon pl. -128 fokra volt állítva, finom potméter-problémát jelezve. Nem csoda, hogy nem akart úgy fűteni, ahogy a sofőroldalon, hiszen szerencsétlen próbálta előállítani a -128-at, kész szerencse, hogy nem sikerült neki. Ezeket a gondokat némi kontaktspré és újraforrasztás megoldotta, de időközben megcsapta orrát neki is a benzinszag, amiről eleinte azt gondoltuk, hogy csak a szokatlanul teletankolt üzemanyagtartálynak volt köszönhető, amelyből kilöttyent valahová.

Végül is jól gondoltuk, nagyjából. Hiszen kilöttyent, de azt ő sem várta, hogy a hátsó üléstámlákat kibontva (hiszen a bálnában a hátsó támlák mögött van a 100 literes tartály) nem egy snájdig, porózussá vált foltot talál majd, hanem egy éles tárgy által ütött lyukat.

Ilyet még nem látott, kintről befelé hajlanak a lyuk szélei, nagyjából a hátsó üléstámla közepének magasságában. Csákány? Lövedék? Tűsarok? Sosem tudjuk már meg (az üléstámla szivacsán nem látszik semmi), de az biztos, hogy valakinek már csavarhatta az orrát a szag, mert a csipkés szélű lyukat leragasztotta leukoplaszttal. Az meg nem annyira bírja a benzint, amit megkapott, amikor meggondolatlanul teletankoltuk.

Úgyhogy ezen a nagyjából kétszáz forintnyi nagyságú lyukon aztán pocsoltuk kifelé a benyát, a tankot és a háttámlát elválasztó szivacsra, majd amikor leesett a szint, akkor a gőz jött kifelé. Istenem, mi jöhet még? Na mindegy, a költségvetés filléreit összekaparva vettünk még egy bontott tankot tízezerért, a régiről átműtötte a mester a firlefrancot (szintjelző, miegymás), közben a bálnamentő-akcióban résztvevő bontósok, mercisek, egyszóval az egész közösség, amely ennek az autónak a megmentését támogatta, na azok már hívtak, érdeklődtek, jöttek volna segíteni. Iszonyú jó fej volt mindenki, pedig az ország minden szegletében szét van szórva ez a brigád: Balassagyarmattól Békéscsabán és Budapesten keresztül Szegedig húzott át az ív, a végén a mi autónkkal és a Kígyóembert megszégyenítő mozdulatokkal a tankot a helyére játszó Mesterrel.

Természetesen lett ismét kézi-, akarom mondani lábfékünk, a váltóhoz passzoló bovdenünk és vákuumcsövünk (ennek köszönhetően a krémes váltás is megjött) és rájöttünk arra is, miért működik hektikusan a vízhőfok és a tankszintjelző valamint a pillanatnyifogyasztás-mérő. Az óracsoport NYÁK-lapja olyan, mintha a Forrasztópákás Pszichopata tombolt volna benne barátjával, a Műgyantás Taknyolóval, majd az egész miskulancia tetejére véletlenszerűen egy marék drótot és ellenállást szórtak volna. Olyan sikeres munkát végeztek, hogy a tank jeladóját lehúzva is mutatott a szintjelző!

Erre azért a Mercedes-gyárban sem gondoltak volna. De sebaj, szerencsére a Pixelfixes srácok már előre bejelentkeztek, hogy ha valami műszeres gebasz van, akkor ők szívesen megoldják. Azt hiszem, eljött az ő idejük, ráadásul közel is vannak, szóval a műszercsoport ott landol majd, és simán lehet, hogy elviszem a motorvezérlőt is, mert ezeknél a korabeli Siemenseknél elég vacak forrasztástechnológiát használtak (ellentétben a Bosch-sal), hátha így nem hozza majd vissza az, aki megveszi. Ezt is titkos tippként kaptam, köszi érte!

Hogy most milyen? Végre-valahára hasonlít ifjúkori önmagára. A futóműve egyszerűen pazar, persze odabent zörög ez-az, de úgy libben az úton, ahogy kell. A váltó finoman vált, nagyon hamar negyedikben van, onnantól fogva pedig csak nyomni kell a gázt. Nem beszélve arról, hogy már nem húzza a seggét a földön, mint egy dinnyelopó romhalmaz, nem folyik a kormánymű és elcsendesedett a motor is (az új vezérműlánc csodája). Ja, és nem folyik belőle semmi, ami az ezt megelőző inkontinencia után hatalmas fegyvertény.

Igen, elment rá egymillió forint, hátszéllel, baráti segítséggel és sok-sok munkaóra. Plusz a 700 ezer, amíg a nevünkre vettük. Ez nem kevés, leginkább sok és még több lett volna (legalább még plusz 2-300 ezer), ha nincs ez az önszerveződés körülötte és nincsenek az emberek, akik látták ebben a buliban a célt. Nem mondom, hogy meglepett az összeg, ahhoz elég sok autót pátyolgattam már, hogy megrökönyödjek, de ez a sportág ilyen, aki öreg luxusautót vesz olcsón, az típustól függetlenül óhatatlanul beleszalad ebbe, pláne, ha nem csak a bontóig használná, hanem szeretne megtapasztalni valamennyit a régi csillogásból is.

Sok idő és pénz kell hozzá, na meg a ténylegesen hozzáértő emberek, akkor lehet vele haladni, de láthatják: kívülről még mindig egy itt-ott rozsdás, horpadt, karcos nagy Mercedest lát az egyszeri érdeklődő, amin még akad 350-400 ezer forintnyi karosszériás- és fényezőmunka (sárvédők cseréje, küszöbvégek, horpadás plusz a fényezés) minimum. Szerencsére a komolyan vehető vevőjelöltekből már nincs hiány, addig azonban még pátyolgatjuk és persze használjuk, van mit hozni-vinni ha végre hazajönnek a BMW-mhez vásárolt cuccok. Illetve kiélvezzük a bálnázást, amíg lehet.

A teste hervatag, de a lelke, a lelke már gyógyult. Nagyon-nagyon sokat, szerintem megérdemli. Folytatása következik!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.