400 millió forintnyi autót tesztelünk épp

Tannistest 2017. - itt vagyunk, körülöttünk 2018. újdonságaival

2017.10.03. 10:02

69 autó, 31 típus, sokuk annyira friss, hogy félig-meddig még kézzel rakták őket össze. Mi pedig bármelyikbe beleülhetünk. Nincs még egy olyan újautós esemény, mint a Tannistest.

Ha a Tannistest az autóipar legfrissebb barométere, akkor a mutatója úgy inog balra-jobbra minden évváltással, hogy félő – rövidesen eltörik valami a szerkezetében. Pár évvel ezelőtt, óvatosan, szinte a küszöb alatt becsúsztak erre a dániai Év Autója-tesztre a különféle konnektoros hibridek, elég nagy gond is volt a Tannishus – a bennünket elszállásoló, év közben viszont mezei kirándulók lakhelyéül szolgáló – panzió számára, honnan vesznek annyi delejt és juttatják el a parkolóba, hogy legyen áram a gyorstöltőknek.

Aztán egyre csak több lett belőlük, majd megjelentek a teljesen elektromos és a villanyt merőkanállal zabáló Teslák (Model X és Model S), melléjük felzárkózott a szintén full elektromos Renault Zoe, majd a Hyundai Ioniq... Zúztak az elektronok, szaporodtak a fura elosztók, kígyóztak a vastag kábelek a murván, s megismertük a hidrogénnel üzemelő Hyundai ix35 és a Toyota Mirai tüzelőanyagcellás modelleket. A szemünk előtt szökkent szárba az istenverte, vinnyogó XXI. század.

Most megtört a lendület. Nagyon.

Konnektorra egyetlen típus két autójának van csupán szüksége a 2017-es Tannistesten – a Volvo XC60 Twin Engine egyformán fehér színű két variánsának. Ahogy a világ is elindult vissza a középkor irányába, úgy talán az autóipar is? Fene tudja, hogy hosszú távú trend-e ez, vagy épp idén így jött ki a lépés, aztán 2018-ban megint belefulladunk a fél-teljes villanyautókba. De a jelenséget minimum illik észrevennem.

Amiből viszont rettentő sok akad, az a klasszikus autóformáktól eltérő, testes doboz, azaz szabadidőautó/terepjáró/crossover. Az Alfa, az Audi, a Citroen, a Kia, a Land Rover, a Mazda, a Mitsubishi, az Opel, a Renault, a Seat, a Skoda, a Subaru, a Volkswagen és a Volvo mind hozott ilyen autót a tesztre, ami 14-et jelent a 19 itt levő márka közül, de a Hyundai-tól, a Daciától, a BMW-től, a DS-től és a Jaguartól szintén vártunk volna efféle kocsit, csak ők nem készültek el időre az újdonságaikkal.

Még rosszabb, ha azt mondom: a Tannistesten szereplő 31 típus közül 16 ilyen nagytestű, SUV-szerű lény, ami több mint a fele a szereplőknek. Változik a világ, erre is, arra is. Úgy tűnik, a józan eszet egyre hajlamosabb mindenki otthon felejteni a sublótban.

Elég nagy érvágás, hogy a BMW X2, a DS7 Crossback, a Hyundai Kona, a Volvo XC40, a Jaguar E-Pace, a Ssangyong Rexton, de legfőképpen a Dacia Duster nincs itt – ezek frankfurti újdonságok voltak három héttel ezelőtt, és sejthetően túl frissek most még ahhoz, hogy megmutogassák őket. Sebaj, ha jól tudom, az év végéig nagyjából mindet teszteljük majd valamilyen formában.

Mondhatnám – azért lenne jó, ha itt lennének, mert Tannisby környékén csodásakat lehet fotózni, mert itt laposan süt a nap, kíméletlenül élénkek a színek, nincs kosz, sitthalom, drótkerítés, félbehagyott építkezés, romos kalyiba, autóroncs és valami ellen uszító plakát (akár erre, akár arra) a háttérben. Mondhatnám, de hazudnék, mert ez most épp nem igaz, hiszen az időjárás pocsék, annyira az, hogy folyamatos esőzések miatt a tengerparti fövenyre kimerészkedni szinte öngyilkosság, a hagyományosan hétfő délelőtt tartott hatalmas csoportfotózást pedig el kellett halasztani délutánra, mert mostanában az errefelé a divat, hogy délelőtt szakad, délután kicsit abbamarad, onnantól kicsi nap, kicsi ború, kicsi eső, nagy eső, kicsi eső. Nem volt kellemes vasárnap, hirtelen átmenettel a csodásan nyárias időben megtartott, Magyarország Valaha Volt Legjobb Autós Rendezvényéről, azaz a Hungaroring Classicról átpattanni ide, a hamisítatlan november végi agynyomorba.

Mindegy, délután, kétórányi száraz pillanatban meglett a normálisan három óra alatt elkészülő fotó, más kérdés, hogy nem lehetett odamenni más autókkal, mert a parton hosszában készült a fotó, nem keresztben, a tenger felé, ezért minden, ami távol volt, szintén belógott a képbe. Én is csak a végére sétáltam oda, inkább dolgoztam alatta mást.

Egyébként álljon itt a Tannistesten szereplő autók listája, típusok szintjén:

  1. Alfa Romeo Stelvio
  2. Audi A8
  3. Audi Q5
  4. BMW 5 Touring
  5. Citroen C3 Aircross
  6. Ford Fiesta
  7. Honda Civic
  8. Hyundai i30
  9. Kia Picanto
  10. 10) Kia Rio
  11. Kia Stinger
  12. Kia Stonic
  13. Land Rover Discovery
  14. Range Rover Velar
  15. Mazda CX-5
  16. Mitsubishi Eclipse Cross
  17. Opel Crossland X
  18. Opel Grandland X
  19. Opel Insignia
  20. Renault Koleos
  21. Seat Arona
  22. Seat Ibiza
  23. Skoda Karoq
  24. Subaru Impreza
  25. Subaru XV
  26. Suzuki Ignis
  27. Suzuki Swift
  28. Volkswagen Arteon
  29. Volkswagen Polo
  30. Volkswagen T-Roc
  31. Volvo XC60

Ezek jókora hányadát már mi is vezettük, be is mutattuk a Totalcar hasábjain, ami nincs meg, azt mind kipipáljuk. Az igazi, nagy tannisi újdonság persze az A8, mindenki arra fente a fogát, mire az Audi egyetlen, nyomorult példányt volt képes elhozni belőle. Kellett is sebtében jelentkezési ívet rittyenteni mellé, mert a márka itt levő képviselői belátták: ha csak úgy ott hagyják a kulcsát a kampós tesztautókulcs-falon, ahogy a többi kocsiét, a tisztes és kulturált zsürorok össze fognak verekedni rajta.

Szerencsére egy jó ismerősöm, a négy éve a zsűriből leköszönt, ma már a svéd nyugdíjasok elképesztően kiegyensúlyozott és boldog életét élő (ő mondja) Lasse Holmström jött ki vasárnap éjjel elénk az aalborgi reptérre, s megsúgta: reggel igyekezzek minél előbb feliratkozni az A8-ra, mert nem lesz hely. Annyit mondhatok: bár az autó vezetését leíró riportok 6-áig embargósak, a kocsi fotói már itt vannak a gépemen, a hangjegyzet a vezetéséről a mobilomban. Dolgozunk.

Idén Sturcz Antival érkeztünk, s a fotózás eltolása és a pocsék idő miatt meglehetősen zűrzavaros első nap ellenére azt kell mondanom – nagyon faszán működünk együtt, helyből hatékonyan nyomjuk az ipart. Már kész a VW T-Roc, az A8, az Opel Grandland X, a Seat Arona és a Mitsubishi Eclipse Cross fotózása, vezettük őket, sőt, egy facebook live videót már elkaphattak azok az Audi A8 belsejéből, akik résen voltak.

Én viszont most már elejtem ezt a posztot, Anti is közben kitolta magából a Mitsubishit, szerintem holnap este-holnapután reggel magasságában azt is kirakják az otthoniak, lehet olvasni. Holnap toljuk tovább a fotózós módit, de őszintén remélem, hogy kicsit jobb lesz az idő, mert ez így elég tré, ahogy ma alakult.

Ui.:

Van egy igazi csemege is itt az udvaron, a Tannistest intézménye ugyanis idén 40 éves. Ennek örömére elhozták az akkori Év Autója-díjas kocsi, a Rover SD1-es egyik példányát. Nem tökéletes a gép, szerintem idegen fényszórók vannak benne (bár Lucasok, tehát akár lehetnek eredetiek is, akkor viszont nagyon rosszul állnak), de régi-régi vágyam, hogy egy ilyet kipróbáljak végre. Híresen pocsékul kivitelezett, a melósok és üzemvezetők gyarlóságán túl viszont zseniális mérnöki alkotás volt, furdalja hát az oldalam a kíváncsiság. Hátha megkapom a kulcsait... Majd meglátjuk.