Erre ne közlekedj a nyáron Budapesten

2020-ban is folytatódnak a vágányfelújítási munkálatok Budapesten, amelyek mint mindig, nyáron érik el a leglátványosabb, ámbár a legtöbb közlekedési nehézséggel járó fázisaikat. A villamoshálózat mellett a közutak felújítása, illetve tervezésük is folyamatos, azonban a mértékük elmarad az elvártaktól.

Vágányzárak

Június 13-án kezdődik a zuglói villamos kocsiszín előtti vágányhálózat átépítése miatti vágányzár, amivel a kocsiszínbe tartó és onnan kiálló villamosok útját könnyítik meg, mivel ezek ilyenkor a sínek kialakítása miatt elállták a Bosnyák téri csomópontot. A munkálatok idején a 3-as és a 62-es villamos helyett a Szugló utca és a Mexikói út, illetve Rákospalota MÁV-telep között, a 69-es villamos helyett pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek. A Szugló utcai ideiglenes visszafogó váltó be- és kiépítésének idejére a 3-as villamos csak az Örs vezér tere között közlekedik és a pótlóbuszok is innen indulnak.

A Haller utca – Soroksári út kereszteződésében kiépülő deltavágány miatt a 24-es villamos már május 23-a óta csak a Soroksári útig közlekedik a Keleti pályaudvartól. Hozzá csatlakozik a 2-es villamos, ami június 13-ától rövidített útvonalon közlekedik, az első hétvégén a Boráros térig, majd pedig a Haller utcáig.

Megkezdődik a csepeli H7-es HÉV vonalán a Kvassay-híd felújítása is. A szerelvények helyett június 13-ától 23-éig a teljes vonalon, majd pedig az év végéig a Kvassay-híd és a Boráros tér között pótlóbuszok közlekednek a MÁV-HÉV Zrt. szervezésében. Ugyanakkor a többi HÉV vonalon is lehet kisebb pótlásokra számítani.

És természetesen, ha itt a nyár, akkor itt a nagykörúti villamosok pótlásának ideje. A 4-es és a 6-os villamosok a Petőfi híd, budai hídfő és a Karinthy Frigyes út közötti pályafelújítás miatt június 11-től a dél-budai végállomásoktól részben a Corvin-negyedig, részben a Petőfi híd, budai hídfőig pótlóbuszok közlekednek.

Útfelújítások

2020-ban további 12 főbb-, illetve tömegközlekedési útvonal felújítása várat magára, a már folyó (Mátyás király út, Szentendrei út), illetve a befejezett (Berlini utca, Pasaréti út) munkálatok mellett:

Kerület Út Szakasz
I. Hattyú utca Széna tér - Kapás utca
IV. Rózsa utca Görgey út - Árpád út
VII. Síp utca Rákóczi út - Dohány utca
X. Bányató utca Sibrik Miklós út - Tavas utca
XI. Péterhegyi út Egér út - Neszmélyi út
II. Szarvas Gábor út Kútvölgyi út - Tordai út
XIII. Göncöl utca teljes
XIII, Dózsa György út Váci út - Vágány utca
XIV. Ond vezér útja teljes
XIV. Róna utca Szugló utca - Erzsébet királyné útja
XV. Deák utca teljes
XIX. Derkovits Gyula utca Simonyi Zsigmond utca - Csokonay utca átjáró - Malomkő utca

A beruházások értéke mintegy 5,7 milliárd Forint. A lista azonban korántsem biztos. A Rózsa utca, a Síp utca, a Péterhegyi út, a Göncöl utca, a Róna utca és a Deák utca esetében a jelenlegi tervek felülvizsgálatra kerülnek, amivel együtt ki tudja, hogy idén megkezdődhetnek-e a munkálatok az érintett útszakaszokon. Azonban jelenleg a közvéleményt inkább azok a beruházások tematizálják, amelyek idén nem kerülnek megvalósításra. Nagy port kavart a Fővárosi Közgyűlés azon döntése, miszerint a BKK és a Budapest Közút 2020-as útfelújítási programjaiból az alábbi 12 útszakasz és 1 zajvédő fal felújítását törlik:

Kerület Út Szakasz
II. Bimbó út Gábor Áron utca - Fenyves utca
IV. Pozsonyi utca, István út Shell kút - Árpád út
IV. István út Árpád út - Görgey utca
IV. Rózsa utca Árpád út - Görgey utca
VI. Podmaniczky utca Bajcsy-Zsilinszky út - Teréz krt.
VIII. Szervizutak Orczy tér - Kálvária tér
XI. Budafoki út Szt. Gellért tér - Dombóvári út
XI. Szerémi út Budafoki út - Dombóvári út zajvédőfal felújítás
XVI. Magtár utca teljes
XVI. Rózsa utca Csömöri út - Rákosi út
XVII. Pesti út Kaszáló utca csomópont és szervizút
XVIII. Béke tér II. ütem
XXI. Táncsics utca Széchenyi utca - Károli utca

A kivitelezési feladatok mellett évenkénti bontásban kerülnek meghatározásra a tervezési feladatok is, amelyeket szintén érintett a törlés:

Kerület Út Szakasz
III. Flórián tér felüljárók
VII. Bajza utca Damjanich utca - Városligeti fasor
VIII. Baross utca Orczy tér - József krt.
IX. Vágóhíd utca Soroksári út - Mester utca
IX. Közraktár utca rakpart - Boráros tér továbbtervezés
X. Kőér utca Üllői út - Gyömrői út
X. Basa utca Ceglédi utca - Kőér utca
X. Fertő utca Vajda Péter utca - Ceglédi utca
X. Vajda Péter utca Könyves Kálmán körút - Fertő utca
X. Kozma utca Jászberényi út - Új köztemető
X. Maglódi út Jászberényi út - Sibrik Miklós út
XI. Szerémi út Budafoki út - Dombóvári út zajvédő fal felújítása
XI. Márton Áron tér fejlesztés
XIV. Fogarasi út Kerepesi út - felüljáró
XIV. Nagy Lajos király útja Bosnyák tér - M3 bevezető
XVIII. Nagykőrösi út Hunyadi utca - Gesztenye utca
XVIII. Üllői út Szarvas csárda tér - városhatár
XX. Vörömarty utca Nagysándor utca - Előd utca

Érdekes helyzetben van a XVII. kerületi Bakter utca. Szerepel a költségvetésben 56 millió Forint, ami a kivitelezésére lett elkülönítve, ugyanakkor ezt a végső elszámolásból kihagyták és az utca kapott egy a „folyamatban lévő útfelújítási programban marad” jelzőt. Pedig már 2011-ben is elég ramaty állapotban volt a Google utcaképe szerint. Vagy itt van például az Üllői út Szarvas Csárda téren túli szakaszának a tervezése, ami egyszerre szerepel a költségvetésben és a törölt utak listáján is.

Úgy tűnik, nem beszélhetünk túl nagy felületet érintő útfelújításokról. Főleg akkor nem, ha a Magyar Közút éves és nyilvános burkolatállapot adatait arányosítjuk Budapestre. Eszerint a Pest Megyei Útigazgatóság területén lévő utak 74,6%-a nem megfelelő állapotú. Természetesen a budapesti közúthálózat is folyamatos felmérés alatt áll, KARESZ adatai azonban nem érhetőek el nyilvánosan. Így tehát csak az a biztos, hogy a Budapest Közút által kezelt kb. 1000 kilométernyi kezelt útszakaszból idén mindössze 18,3 km kerül felújításra, ha a tervek felülvizsgálata és amennyiben szükséges a kivitelezési szerződések megkötése is gyorsan megtörténik.

A kivett utak költségei ugyanezen közgyűlés döntése értelmében részben a következő négy projekt során felmerült plusz költségeket hivatottak finanszírozni:

  • Csömöri úti felüljáró + bruttó 44 mFt.
  • Petőfi híd tanulmánytervezés, Gubacsi híd tanulmánytervezés, Ferihegyi gyorsforgalmi út fejlesztésének I. üteme és a Keresztúri úti felüljáró tervezésére + bruttó 26,5 mFt.
  • 2-es metró és gödöllői HÉV összekötésének tervezése + 40 mFt.
  • 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése + 1,2 milliárd Ft.

Kis korrekciókra és kerékpáros beavatkozásokra 300 millió forint körüli összeg jut a közgyűlés döntésének értelmében. Itt olyan beruházásokra kell gondolni, mint a körforgalmak kiépítése, gyalogátkelőhelyek létesítése, vagy buszsávok kijelölése.

Bármi is legyen az oka a költségek csökkentésének, 2019 óta mindössze 9 átépített útszakaszt adtak át (mint például a XI. kerületi Fehérvári út 1-1 szakaszát, vagy a XVI. kerületi Cinkotai utat), ami édeskevés egy ekkora városban. Az egyéni közlekedés térnyerése miatt a közutak kapacitása a végét járja, a növekvő forgalom pedig csak még jobban erodálja a kopórétegeket és az útalapokat. Mindeközben sok útszakasz egy egyszerű újraaszfaltozáson túl funkcióváltásra is szorul és félő, hogy a komplex felújítási szemlélet is áldozatául eshet a tervfelülvizsgálatok során a költségcsökkentésnek. És a legszebb az egészben, hogy a rossz utak nem válogatnak az emberek között, minden budapesti életét egységesen nehezítik meg, mégsem költünk rájuk eleget.