Kártotó: Mennyibe kerül egy első szélvédő cseréje?

2021.01.19. 14:27

"Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?"
/Arany János: Toldi/
Tippelje meg velünk, melyik típus esetében mekkora összeg szerepel majd a számlán az első szélvédő cseréjét követően. Kártotó 7. rész.

Játékunk alapjául a   TotálKártörténet-lekérdező szolgáltatásunk  adatait biztosító partnerünket kértük meg, hogy számolja ki nekünk, hogy mekkora összegű a hivatalos javítási kalkuláció egy-egy típusnál, ha felpattan egy kő és a szélvédőnk ettől hosszan megreped - tehát cserére szorul. Minél újabb, illetve minél jobban felszerelt egy autó, annál valószínűbb, hogy a szélvédő nem csupán egy üveglap, hanem akár fűtőszálak is lehetnek benne, illetve más érzékelőknek is helyet ad. Ennek megfelelően tehát drágább lesz az elem és a kapcsolódó szerelési feladatok is bővülnek. Az árak bruttó árak, az adott márkára jellemző hivatalos, legális szervizek átlagos óradíjait vettük alapul, melyek között esetenként jelentős szórás is lehet. Ezeknek a kiegészítő információknak az ismeretében várjuk a tippeket a játék során!

Mi az a TotálKár?

Ha a kiszemelt autója balesetes volt az utóbbi 20 évben, és javították idehaza, vagy legalábbis kellett volna, a TotálKártörténet-lekérdezéssel szinte biztosan megtalálja. Az alap lekérdezés ingyenes. Ha nincs kártörténeti adatunk, nem kell fizetnie. A részletesebb gépjárműkár-kalkulációs adatok lekérése 3990 Ft. Kipróbálná? Kattintson ide!

Minden kérdés megválaszolására 60 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

Ha lemaradt a sorozat előző részeiről, ide kattintva érheti el őket.    

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.