Készül a 200 lóerős Honda CR-Z?

2010.02.19. 15:32

Úgy hallani, a Honda megpróbál megfelelni az elvárásoknak, és elkészíti hibrid kupéja igazán erős változatát. Azoknak azonban ismét csalódniuk kell, akik nagyobb benzinmotort – mondjuk a Civic Type-R-ben használt K20-ast – látnának szívesen a kupé orrában. A CR-Z Type-R változatát más recept szerint tuningolják.

Az 1,5 literes blokkot állítólag megtartják, bár ráuszítják a gyári tuningrészleg, a Mugen tervezőit, így kb. 150 lóerőt azért a benzinmotorból is ki tudnak hozni. A maradék 50 ló azonban a villanymotorból származik, azaz csak néhány rövid gyorsítás erejéig lesz elérhető. Nem lehetetlen persze, hogy a CR-Z Type-R így is elindulhat a CRX által kitaposott ösvényen, és beférkőzik a sportos kisautók rajongóinak szívébe, de ahogy az alaptípus elkészítését, ezt is kockázatos vállalkozásnak érezzük: aki szerelemből vesz autót, és nem praktikus okokból, valószínűleg nehezebben barátkozik az amperszaggal, mint a többiek.

Állítólag a fejlesztés mostanság kezdődött, így 2011 őszére, a Tokyo Motor Show-ra készülhet el az első kiállítható, működőképes prototípus, és 2012-ben indulhat a tömeggyártás.