Szexelt már vezetés közben?

2010.06.07. 15:31

1800 sofőrt kérdeztek meg az Egyesült Államokban és öt másik országban, mi vonja el a figyelmüket vezetés közben. Az sms-ezés, evés-ivás nem meglepő – melyikünk nem harapott még hamburgerbe a kormány mögött –, de az öltözködés és a videojáték azért kicsit erősnek tűnik.

alfa romeo

Feltételezhető, hogy az arcfestés és a fésülködés, amit az autósok 12, illetve 23 százaléka követett már el saját bevallása szerint, inkább a női vezetők között elterjedt. Az öltözködés, amit 35 százalék ikszelt be, már nem sorolható be ilyen egyértelműen: egy-egy pulóverlevevés előfordult valószínűleg mindenkivel, még ha nem is szép dolog menet közben.

Ha ijesztőnek tűnik, hogy négy autósból egy már pötyögött be rövid szöveges üzenetet vezetés közben, mit véljünk arról, hogy 10 százalékuk olvasott újságot, minden huszadik pedig unalmában elővette már a videojátékot is.

Persze, látjuk magunk előtt a dugóban álló buszsofőrt, akit nem biztos, hogy el kell ítélni azért, hogy átfutja a híreket, miközben áll a forgalom, de a vezetés mindenképpen egész embert követel. Azt pedig valószínűleg senki nem kívánja, hogy olyan autóssal találkozzon útközben, aki éppen szexel a kormány mögött – pedig a megkérdezettek 15 százaléka beismerte: előfordult már.