Lenyomni a Focus RS-t

2010.07.25. 18:29

2012 mercedes-benz a-class

Nem kevesebbre, mint a hamarosan debütáló új Ford Focus RS, és a Volkswagen Golf R leigázására készül a Mercedes és az AMG: a 2012-ben teljesen megújuló A-osztály feltuningolt változatával akarják lealázni az ellenfeleket. A turbófeltöltővel izmosított négyhengeres összkerékhajtású lesz, de a bennfentesek szerint működés közben erősen hátsókerekes érzést fog nyújtani.

A maximális teljesítményről még csak elképzelései vannak az AMG-nek, de legalább 270 lóerős autót szeretnének, hogy versenyben maradhassanak – nyomatékból nagyjából a 370 newtonméteres célértéket tartják reálisnak.

2012 mercedes-benz a-class 2

Ezzel a motorral egyébként új utakra is lép az AMG: az M271 EVO alapjaira épülő egység lesz az első a cég történetében, mely nyomáshullám-feltöltéssel működik.

Mercedes-Benz-1621010233543821600x1060

Két csúcsterméket várnak most a rajongók az AMG-től: az egyik az ominózus Focus RS-t verő A-osztály, a másik pedig a C117 kódnéven futó mini-kupé, melynek formatervét a genfi autószalonon már élőben is megcsodálhatták. Akik utóbbit várják jobban, csalódniuk kell: a CLS kicsinyített mására emlékeztető, a Mercedes 190E 2.5-16 Evolution utódaként számon tartott kupé biztosan nem fog az új A-Mercinél hamarabb megjelenni.