A Volvo a világbajnokságra tör

2010.10.06. 11:35

A C30-asok már letarolták a svéd túrakocsi-bajnokság összes serlegét, így most komolyabb kihívást keresnek a számukra.

A Volvónál most úgy döntöttek, a túrakocsi-világbajnokságban is tesznek egy próbát. Végső soron vannak gyors autóik, amelyek elvben képesek tartani a lépést a BMW, a Seat és a Chevrolet versenygépeivel, és a csapat is készen áll, csak a helyszínek lesznek újak. 2011-ben persze még nem várják a csapattól, hogy mindenki mást leiskolázzon, hiszen a világbajnokság pályáin még beállítási adatokat kell gyűjteni a C30-asokkal, és egy szezon alatt a Volvo vezetése is eldöntheti, hogy 2012-re érdemes-e nagyobb gyári offenzívát indítani, vagy sem.

Nem ez az első alkalom, hogy a Volvo komoly, nemzetközi szintű túrakocsi-bajnokságokban indul. A 90-es években az akkor igencsak népszerű brit túrakocsi-bajnokságban indultak, és egészen az első helyig jutottak, de később az Európa-bajnokságban is próbálkoztak az S60-as első generációjával.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.