Elvették a közlekedési miniszter jogosítványát

2010.11.11. 11:51

Érvénytelen rendszámmal vezette a Maseratit, de a törvény hatálya alól meg sem próbálta kihúzni magát.

vitbarta

Sokszor láttunk már olyan politikusokat, itthon és másutt is, akik a mentelmi joggal takarózva a törvény fölé helyezték magukat. Ehhez képest akár jó példának is tűnhet, ami Vit Bartával, a cseh közlekedési miniszterrel történt nemrégiben. A politikusnak ugyanis hat hónapra bevonták a jogosítványát és 5000 korona bírsággal sújtották, amiért saját esküvőjén még júliusban érvénytelen rendszámmal vezette saját Maseratiját. A kihágás persze nem helyeselhető, de az a tény, hogy Barta vállalta a felelősséget a tettéért, Csehországban sem szokványos. "Kétségkívül precedens értékű az eset, úgy gondolom, hogy a közlekedési miniszternek példát kell mutatnia" – nyilatkozta Barta.

2008-ban előfordult, hogy Mirek Topolanek miniszterelnök 190-es tempóval száguldott át a fél országon – sok helyütt 60-as sebességkorlátozású zónákon – és megúszta büntetlenül, de említhetnénk annak a prágai képviselőnek az esetét is, aki egy halálos gázolást úszott meg felfüggesztett börtönnel, és még a tisztségéről sem volt hajlandó lemondani. Ilyen előzmények mellett érthető is, hogy a rajtakapott miniszter meg sem próbált kibújni a felelősségre vonás alól – egyrészt a jogosítvány bevonása csak annyit jelent, hogy fél évig sofőr viszi majd mindenhová, másrészt viszont akár jót is tehet a politikusi karrierjének.