Eladják Paul Newman szuper-Bogarát

2011.05.16. 17:22

Nem csak arról van szó, hogy a majdani tulajdonos ugyanabban az ülésben foglalhat helyet, mint annak idején a színészlegenda: ez a Bogár műszaki szempontból sem hétköznapi. Newmann szerette a gyors autókat, így a Bogár eredeti teljesítményével sem volt elégedett.

A munkát a korszak egyik híres Indycar versenyautó-építőjére bízta, így került a Bogárba egy Ford Windsor V8-as, amely durván 300 lóerős. A hátsó tengely elé épített nyolchengereshez persze komolyabb fékeket és ültetett futóművet is rendelt. Newman csupán néhány évet használta a Bogarat, amelyet aztán a Chaffey College nevű iskola versenyautóépítő-programjának ajándékozott. Az egyedi Bogár hosszú éveken át a diákok ismereteinek bővítését szolgálta, míg a program véget nem ért, és a jelenlegi tulajdonos meg nem szerezte a különleges járművet.

A Bogár azóta teljes felújításon esett át – azaz olyan állapotba hozták, amilyen az átépítése után lehetett. Most pedig új gazdát keres: 250 ezer dollárért, azaz durván 47 millió forintért eladó – nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy ez az egyik legdrágább VW Bogár, amely pénzért megvehető.