Kémfotón a négyes BMW

2011.10.28. 17:27

A 3-as BMW-t nemrég leplezték le, de egyelőre csak a négyajtós változattal találkozhattunk, ami a végleges palettának csak a negyedrésze. A többi pedig még készül.

A bajoroknál régi hagyomány, hogy külön fejlesztik és mutatják be a 3-as sorozat két és négy utastérajtós változatait, azaz a kombi és a szedán nagyjából egy időben érkezik, a kupé és a kabrió viszont akár évekkel később. Fel is merült már, hogy ez utóbbiak új nevet kapnának: a kétajtósokat a jövőben talán 4-eseknek hívják majd, de ez egyáltalán nem biztos – Ázsiában ugyanis a 4-es szám tölti be ugyanazt a szerepet, mint nálunk a 13-as, így nem biztos, hogy a BMW változtat a típusjelzésen.

Mindegy persze, hogy mi lesz a neve, az a lényeg, hogy már készül – tesztelik is, igaz, egyelőre pszichedelikus mintákkal álcázzák a formát. Annyi így is látszik, hogy az új kupé hosszabb, karcsúbb, és szebb tetővonalúnak ígérkezik, mint az elődje. Nem meglepő, hiszen a BMW-nek nincs külön négyüléses kupéja, így ezt a szerepet a kétüléses hármas viszi, amelyet ezért igyekeznek minél lendületesebbre szabni. Valószínű, hogy a két- és a négyajtós a leköszönő sorozathoz hasonlóan nem csak a B oszlop mögötti részen tér majd el egymástól, de más lesz az orrkialakításuk is, bár méretben és karakterben így is közel állnak majd egymáshoz.

Műszaki téren viszont nem lesz jelentős a különbség, legfeljebb a gyengébb motorokat hagyják el a kupéból, úgy 150 lóerő alatt, és néhány hangolásbeli eltérés lehet a két karosszériavariáns között. Úgy hallani, az M változat is megjelenik mindkét karosszériával, azaz ha az átszámozást meglépik, lesz M3-as és M4-es változat is, ugyanazzal a hathengeres turbómotorral.

A kupé 3-as, vagy 4-es BMW 2012 második felére várható – azt követően, hogy a 3-as Touringot is bemutatták – a forgalmazást viszont csak 2013 elején kezdik.