A Range Rover csodafegyvere

2012.11.09. 16:15

Amióta a Dakar rali sem Dakarba megy, a tereprali mintha kevesebb figyelmet kapna, de a Land Rover számára mégis jól jönne néhány győzelem a legnehezebb terepversenyeken. Mégiscsak terepjáró-eladásból próbálnak megélni, még ha a legtöbb modelljük jobban használható is épített utakon.

A Desert Warrior 3 azonban kifejezetten terepen való száguldásra készült. Megfelel az FIA T3 kategóriájával szemben támasztott követelményeknek, azaz az összes nagy tereprali-versenyen elindulhat. Bár a karosszéria a Range Rover Evoque-ra emlékeztető műanyag elemekből áll, az alatta rejtőző technikának nincs sok köze a Land Roverhez. A motor BMW – méghozzá a németek két turbós, hathengeres, három literes dízele, amely 350 lóerőt is leadhatna a közelező korlátozások nélkül. Versenykész állapotban 275 lóerős, de ami ennél is lényegesebb, 650 Nm a maximális nyomatéka lefojtott állapotban is.

A váltó sem utcai eredetű: hatfokozatú, szekvenciális ZF versenyváltót használnak a nyomaték átalakítására. A legkevésbé utcai jellegű főegység persze a futómű, nyolc állítható lengéscsillapítóval. Kell is a nagy teherbírású futómű, hisz az autó tömege 1,9 tonna. Az üzemanyagtartályba 260 liter gázolaj fér – ezzel elvben akár 1200 kilométer is megtehető megállás nélkül.

Az autót építő Excite csapat elsősorban persze a Dakar ralira készül, ahol rögtön három autót állítanak majd rajthoz, három tapasztalt brit ralipilótával. Azt egyelőre nem tudni, hogy a gyári támogatású csapat felkészültsége mire lesz elegendő, de most, hogy a nagy gyári csapatok eltűntek a versenyről, akár a győzelemre is lehet esély.