Új szuperdízelt kap az ötajtós Astra

2016.05.11. 15:44

Új motor-karosszéria kombinációt kezdenek kínálni az Év Autójából. A két turbófeltöltős 1,6 literes, 160 lóerős és 350 Nm csúcsnyomatékú dízel ezen túl nem csak a kombi Astrához érhető el, de a rövid ötajtóshoz is.

Ahogy a teljesítmény-adatokból is sejthető, az új motor elég könnyedén viszi a kisebbik Astrát. Százra 8,6 másodperc alatt gyorsítja, de talán ennél is többet számít, hogy 80 km/h-ról 120-ra 7,5 másodperc alatt növelhető a tempó. Az új Astra változat csúcssebessége 220 km/h, ami szintén nem rossz. A gyáriak szerint a biturbó-dízel viszonylag alacsony fordulatszámtól erősnek érződik: 1500-as fordulatnál már leadja a maximális nyomatékát, és simán forog el a csúcsteljesítményhez tartozó 4000-es fordulatszámig.

Egyelőre úgy tűnik, ez marad a legerősebb dízelmotor a kínálatban, amelyhez hatfokozatú manuális váltót ad az Opel. Az új modellváltozat Németországban 27 310 euróért lesz kapható, ami nem kevés, átszámítva 8,6 millió forintnak felel meg, de nyilván akadnak majd bőven, akiket vonz a 4 literes fogyasztási adat és a bőséges teljesítmény kombinációja, amit az Astra 1.6 BiTurbo CDTi kínál.