Középmotoros 911-es a Porschétől

2016.11.17. 11:53

A jövő évi versenyszezonra fejlesztették ki az új RSR-t, amely valószínűleg az eddigi leggyorsabb 911-es változat lesz a versenypályákon. A látványos sportgép még emlékeztet utcai névrokonaira, de a műszaki tartalom most először gyökeresen eltérő.

A legnagyobb újítás az, hogy a hathengeres bokszermotort a hátsó tengely elé helyezték, azaz a 911-esnek ez a kivitele középmotoros. És bár eddig is négyliteres szívómotorja volt az RSR-nek, az utcai autókba időközben háromliteres turbómotor került, azaz a versenyautó motorja most már nemigen emlékeztet a sorozatgyártású Porschékéra. Ráadásul ez a blokk állítólag új fejlesztés, közvetlen befecskendezésű, és a szelepvezérlésén is változtattak. A csúcsteljesítménye 510 lóerő, és hatfokozatú, magnézium-házas váltó közbeiktatásával hajtja a két hátsó kereket.

A középmotoros elrendezés kedvezőbb súlyelosztást ígér, ami elsősorban az autó kanyarstabilitásán javíthat. Így, bár a Porschék eddig is versenyképesek voltak az LM-GTE mezőnyben, de az új elrendezéssel még gyorsabbak lehetnek. Ám nem csak a vas változott érdemben: a Porsche az új RSR-be meglepő módon korszerű biztonsági elektronikát is építettek, többek közt olyan radart, amely rossz látási viszonyok közt is jelzi, ha gyorsabb autó közeledik. A sportkocsiversenyeken ugyanis gyakori baleseti ok, hogy a GTE autók vezetőjét meglepi egy sokkal gyorsabb, nagy sebességkülönbséggel közeledő LMP versenygép, és a lassabb jármű pilótája nem tud időben reagálni. Az új megoldással elvben ezt a problémát lehet teljesen megszüntetni.

A Porsche szerint az új versenygép további nagy előnye az elődeihez képest, hogy minden alkatrésze sokkal jobban hozzáférhető, mint az elődeié, a karbonszálas burkolóelemeket ugyanis mind gyorsan oldható rögzítések tartják a helyükön.

A két szezon közti holtidőben a persze a konkurencia sem pihen, de a gyáriak szerint az RSR-rel induló csapatok jövőre jobb eséllyel indulnak Le Mans-ban, mint bármikor korábban.