Elkelt Magnum Ferrarija

2017.01.21. 17:56

Nem is olyan régen írtuk meg, hogy eladó a Miami Vice hófehér Ferrari Testarossája, de máris itt egy újabb tévés sportkocsi, amit aukción értékesítettek. Ezúttal Thomas Magnum 308 GTS-ét lehetett megszerezni. Nem, sajnos a hawaii ing nem járt mellé.

Magnum a sorozatban tűzpiros 308 GTS Quattrovalvoléval jár. Ezt az 1984-es évjáratú példányt kínálják most eladásra, alig hatvanezer kilométerrel az órájában. Eddig összesen két tulajdonosa volt – mármint a tévés produkció után. A stáb egyébként három Ferrarit használt a forgatások során 1980 és 1988 között. Ezt az autót 1984-ben állították hadrendbe, és onnantól végig szolgált.

A háromliteres V8-assal és kézi váltóval szerelt sportkocsit a Ferrari visszavásárolta a forgatások lezárultával. Leszervizelték, újrafényezték, és eladták Kaliforniába. Az első civil tulajdonosa 1989-ben passzolta tovább. Most a Bonhams aukciós háznál került kalapács alá. Az előzetes várakozások szerint 150-250 ezer dollár közötti összeget reméltek érte. Végül 181500-ért ment el, vagyis bő ötvenmillió forintért.