Itt az új koreai népautó

2017.04.13. 06:04

Bár Európában egyre kevésbé gyakoriak a kis szedánok, a világ más részein nem csökken a népszerűségük. Ennek megfelelően a Kia Rióból is elkészítettek egy ilyen változatot, amelynek a nemzetközi bemutatóját New Yorkban tartják.

Az ötajtóshoz hasonlóan a szedán stílusa is drasztikusan megváltozott. A korábbi, meredek övvonalú modell talán dinamikusabbnak tűnt, viszont az újdonság a hagyományosabb kialakítása hátul is világosabb belső teret eredményez. A Rio szedán egyáltalán nem kicsi: a hossza 4,38 méter – durván másfél centivel nő túl az elődjén – a csomagtere pedig 388 literes, ami, ha nem is a kategória legtágasabbja, nem is tűnik kevésnek. A Rio szedánt egyelőre egyféle motorral mutatják be, egy 130 lóerős 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses négyhengeressel, amelyhez hatfokozatú manuális vagy automata váltó kapható.

Egyelőre nem tudni, hogy tervezik-e Európában forgalmazni a típust. Ha erre sor kerülne, valószínűleg megkapná az ötajtósban alkalmazott motorokat, bár nem tudni, hogy a Kiának megérné-e a típus átdolgozása és engedélyeztetése csak a közép- és kelet-európai vásárlóközönség kedvéért, hisz az ilyen négyajtós modellek jóformán csak itt eladhatók, a kontinens nyugati részén egyértelműen az ötajtósok iránt a legnagyobb a kereslet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.