Kikacsint az árnyékból a Mercedes CLS

2017.11.19. 13:54

Megvillantotta az új CLS-t a Mercedes-Benz. A német gyártó egyelőre csupán egyetlen teaser-fotót tett közzé az autóról, amelyen szokás szerint az árnyékból leskelődő fényszórópárt láthatjuk, a részletek pedig elvesznek a félhomályban. Nem túl szerényen azt a kísérőszöveget fűzték hozzá: "Az eredeti tökéletesítve". Ezzel arra utalnak, hogy 2004-ben éppen a CLS-sel teremtették meg a négyajtós kupé fogalmát, tehát lényegében kategóriateremtő volt a modell.

CLS-0

A most kiadott egyetlen fotón látszik, hogy ledes fényszórókat kapott a CLS, ami ma már szokványosnak mondható. A félhomályból kirajzolódik a jellegzetes Mercedes-maszk is - nem a Panamericanát használták fel a kupéhoz. A teaser és az eddigi kémfotók alapján az autó vonalvezetése lágyabb lesz, mint az elődé.

Az új CLS az aktuális E osztállyal közös platformra épül, azonban annál alacsonyabb, hosszabb és szélesebb lesz. A motorpalettáról egyelőre nincsenek biztos és konkrét információk, de sejthető, hogy benzinesből kétfélét lehet választani: 295 lovas sornégyest és 362 lóerős hathengerest. Dízelből a négyhengeres 241 lóerős lehet, míg a sorhatosból 281 és 335 lovas is készül.

Hamarosan teljesen leplezetlenül is láthatjuk az új CLS-t, a bemutatót ugyanis a november végi, Los Angeles-i autószalonra tervezik. A forgalmazás a 2019-es modellévben indulhat meg.