Ex-dolgozóit pereli a Faraday Future

2018.02.04. 01:05

Az önmagát nemrég még a Tesla legkomolyabb kihívójaként meghatározó Faraday Future háza tájáról egymás után csak negatív hírek jönnek. Sorra hagyták el a céget a vezető beosztású szakemberek, akik aztán tavaly decemberben bejelentették: Evelozcity néven  saját márkát alapítanak . Csakhogy ezt a Faraday Future-nél nem nézik jó szemmel.

ff-02

 

A Faraday pénzügyi igazgatói posztját elhagyó Stefan Krauséval és az ex-műszaki igazgató Ulrich Kranzcal szemben azért indítottak pert, mert szerintük legalább húsz dolgozót szabályokba ütközően szipkáztak el tőlük. Ezek a munkavállalók pedig – Krauséék nyomására - üzleti titkokat, féltve őrzött technológiákat szerezhettek meg, és vihettek át magukkal.

Az Evelozcity-nél ugyanakkor azt mondják, nem szereztek meg semmiféle titkos információt a Faraday Future-től, sőt nem is lenne szükségük az ő technológiáikra. Úgy vélik, hamis vádakkal illetik őket, részben talán a saját nehéz helyzetük miatti kétségbeesésükben kapaszkodnak ilyen módszerekbe.

Egyelőre kérdés, hogy a bíróság kinek ad majd igazat. Maga a történet viszont már csak azért is érdekes, mert egy megszűnés szélén álló cég, valamint egy éppen megalapított startup áll egymással szemben, sorozatgyártást egyikük sem folytat.