Ki lehet tiltani a dízeleket a német városokból

2018.02.27. 15:42

Néhány napja  írtunk arról , hogy a német szövetségi közigazgatási testület elnapolta a dízelautók városi használatának tiltásáról szóló döntést. A testület most újra napirendjére vette a kérdést, és úgy határozott: az önkormányzatok a hatályos jogszabályok alapján megtilthatják a dízelüzemű járművek járművek használatát. A cél, hogy az adott település levegőminősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak. A kitiltás csak végső megoldást jelenthet.

image-1257382-900 breitwand 180x67-ehad-1257382

 

A tiltás elég drasztikus, hiszen az Euro 6-osnál rosszabb környezetvédelmi besorolású dízelekre vonatkozik, még ha nem is azonnali hatállyal – ezt a normát 2014 szeptemebrében vezették be. Tehát akár néhány éves, dízelmotoros autók is áldozatul eshetnek a korlátozásnak. A döntés így több millió tulajdonost érinthet Németországban, akiknek Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró szerint bele kell törődniük a helyzetbe, kártérítést nem követelhetnek.

A bíróság most két város, Stuttgart és Düsseldorf ügyében dontott, de ítélete irányadó további tizenhét nagyváros számára is, ahol a főleg a dízelmotorok üzemelése révén keletkező nitrogén-oxid-szennyezés meghaladja a levegőminőségi előírásokban rögzített határértéket. Az önkormányzatokat arra kötelezték, hogy vegyék fel a dízelüzemű járművek kitiltásának lehetőségét a levegőminőség javítását célzó intézkedési tervükbe.

A döntés egyáltalán nem tekinthető általános érvényűnek. Stuttgart esetében például kikötötték, hogy először csak a régebbi, Euro 4-es besorolású dízelek kitiltását kell mérlegelni, az Euro 5-ösök legközelebb 2019 szeptemberétől eshetnek a tilalom hatálya alá. Továbbá bizonyos foglalkozási csoportokra és az érintett területek lakosságára is kivételeket kell megállapítani.

Németországban jelenleg mintegy 15 millió dízelautót tartanak forgalomban, ebből nagyjából kilencmillió esetében lehet korlátozni a használatot.