Olcsó akkumulátor jön Nissan Leafhez

2018.04.03. 11:05

A Nissan érdekes lépésre szánta el magát: forgalomban szeretnék tartani az első generációs Leafeket, így kifejezetten olcsón kínálnak hozzájuk felújított akkumulátorokat.

Egyelőre a japánban érvényes ajánlatot ismerjük: a 650 ezer jenes, azaz 1,55 millió forintos új ár helyett a 24 kWh-s felújított akkumulátor 300 ezer jenbe, azaz 716 ezer forintba kerül. Az alkatrész májustól lesz elérhető, és a Nissannál azt remélik, hogy ezzel az ajánlattal az eddig a szigetországban eladott mintegy 300 ezer Leafből többet használnak majd tovább, akár az eredeti tulajdonosok, akár használt autóként olyanok, akik számára a villanyautó újonnan túl drága lenne.

A Leaf a legtöbb elektromos járműhöz hasonlóan sokkal egyszerűbb felépítésű, mint egy hagyományos autó. Így egyetlen karosszéria simán kiszolgálhat több akkumulátort is, annak ellenére, hogy a 24 kWh-s gyári csomag a tapasztalatok szerint 150-200 ezer kilométert jelentősebb kapacitás-csökkenés nélkül kibír.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.