Amatőr, de veszélyes hiba a VW kisautóiban

2018.05.09. 12:35

Tekniikan Maailma nevű finn lap fedezte fel a hibát a Seat Arona tesztelése közben: azt tapasztalták, hogy gyorsabb sávváltásnál a bal hátsó utas biztonsági öve rendszeresen kioldódik.

A szaklap munkatársai utánanéztek, és kiderült, hogy a hiba nem egyedi, sőt, nem csak erre a típusra jellemző. Az azonos alapokra épülő Seat Ibiza és VW Polo modelleknél is előfordul a jelenség. Az ok az övcsatok átgondolatlan elrendezése: a hátul középen ülő utas tömegének egy része a középső öv kissé magasabban elhelyezett csatján keresztül épp a baloldalt hátul ülő övcsatjának nyitógombjára nehezedik, ha jobbra vált sávot az autó.

A gyáriak állítólag már tudnak a hibáról, és azt ígérik, hogy hamarosan kijavítják – remélhetőleg a visszahívásról sem feledkeznek majd meg. Ez utóbbi kérdés azért is lényeges, mert már most is vagy félmillió példány fogy évente a három MQB A0 padlólemezre épülő típusból, de később ez a szám gyorsan tovább növekedhet. Később ugyanis újabb modelleket terveznek ugyanezekre a műszaki alapokra építeni: a következő Audi A1-est és Škoda Fabiát, valamint legalább két kisebb városi terepjárót biztosan.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.