Kirúgja az öregeket a Volkswagen?

2018.07.03. 06:29

Úgy tűnik, a Volkswagennél félreértették a vezetés által kiadott jelszót, hogy a cég arculatát meg kell fiatalítani. Állítólag szabadulnak mindenkitől a menedzsmentben 50 felett, legalábbis az amerikai részlegnél.

vwoldfolk

Az ilyesmi persze illegális, az Egyesült Államokban, és a világ legnagyobb részén pusztán a kora alapján hátrányosan megkülönböztetni valakit nagyjából annyira szabad, mint bőrszíne, vallása vagy éppen a neme alapján: semennyire. Ennek ellenére elég nyíltan vállalták, hogy mire készülnek.

„Menedzsmentünktől azt várjuk, hogy fiatalabbá és karcsúbbá váljon. Ezzel mi magunk is fiatalabbá és karcsúbbá válhatunk. Ez teszi a Volkswagent gyorsabbá és hatékonyabbá, miközben új motivációt kínálhatunk fiatal menedzsereinknek.” - fogalmaztak egy közleményben 2017 júniusában, bár azt állították, a személycseréket a dolgozók természetes cserélődése során hajtják majd végre. Jonathan Manlove viszont, aki a VW amerikai üzemében dolgozott, mást állít. Az 53 éves férfi szerint szisztematikus tisztogatás áldozata lett: az idősebb menedzsereket mindenütt lefokozták és fiatalabbakra cserélték, függetlenül a munkájuk minőségétől.

Ha kiderül, hogy a Volkswagen tényleg ilyet tett, az egy újabb botrányhoz vezethet, amely még mélyebbre áshatja a cég hírnevét Észak-Amerikában, bár a tendenciát bizonyítani nem lesz könnyű. A VW részéről egyelőre csak annyit mondtak, hogy az ügy lezárásáig nem nyilatkozhatnak.