A Tesla meghekkelte a töréstesztet is?

2018.09.21. 13:49

Az amerikai autók biztonságával foglalkozó kormányügynökség, az NHTSA nem csak visszahívásokat rendel el, de törésteszteket is végez, hivatalból. Ezen ment most át a Tesla Model 3, méghozzá vörösdiplomával: minden lehetséges kategóriában a legmagasabb pontszámot kapta.

Az embernek ennyire hibátlan eredmény láttán egyből az jut az eszébe, hogy a diák puskázott, pedig nem feltétlen erről van szó. A Model 3 már nem az első Tesla igen jó töréstesztekkel, és ez nem véletlen: az autó orra lényegében üres – van benne egy kis csomagtér – így jóval egyszerűbb tökéletesen tervezett gyűrődőzónát kialakítani az utastér előtt, mint egy olyan jármű esetében, amely itt hordja a motorját is.

Az oldalütközési eredmények hibátlanságára azonban ez már nem elég jó indok: itt már az látszik, hogy Elon Musk cégénél a legfontosabb tervezési elvek közt lehet a karosszéria szilárdsága. Mondjuk ez sem olyan meglepő, ha végiggondoljuk, hogy a Li-ion akkucsomag fizikai sérülése milyen következményekkel járhat: elolthatatlan, vagy akár újragyulladó tüzeket képes okozni, közben megsemmisítve akár az autó utasait is. Nyilván tudják ezt a gyáriak is, és mindent elkövetnek, hogy minél ritkább legyen az ilyen típusú katasztrofális baleset. Az utastér alatti cellák védelme pedig egyszersmind az utastér védelmét is javítja.

Jó tudni, hogy a Tesla nem csak a hírverésben jó, és az autói nem csak gyorsulásban múlnak felül minden mást. Az ötcsillagos biztonság olyasmi, amivel a Model 3 az után is eldicsekedhet, hogy a kezdeti lelkesedés lecsengett a típus kapcsán, és az előrendeléseket mind teljesítették. Márpedig szükség lesz ilyen erősségekre, ha hosszabb távon is le szeretnék kötni a most kiépülő, évi több százezer példányos gyártási kapacitást.