COPO: tűzokádó múlt és szikrázó jövő

2018.10.30. 11:14

A COPO Camaro durva versenyautó-alapként lett híres még az 1960-as évek végén, ma pedig kifejezetten gyorsulási versenyekre tervezett speciálgépként él tovább, hasonlóan a Ford Mustang Cobra Jet-hez. A jövőre épp 50 éves legendából azonban nem csak V8-as változat készül: a SEMA Show-n mutatnak egy tisztán elektromos kivitelt is, amely állítólag 9 másodpercen belül futja a negyed mérföldet.

A benzines COPO Camaróról egy kicsivel többet lehet tudni, már csak azért is, mert ebből készül egy 69 darabos kis sorozat, ugyanannyi, mint az őséből 1969-ben. Az utcai modell külsejét viselő autó tulajdonképp egyedi építésű versenygép, amelybe ötliteres – azaz pontosan 302 köbhüvelykes – V8-as small block kerül 2,65 literes Magnuson kompresszorral. Ahogy ebben a kategóriában megszokott, a hátsó futómű merev tengelyes lesz, annak ellenére, hogy az utcai Camaro aktuális generációja már független hátsó felfüggesztést kap, mivel így egyszerűbb az aszfaltra vinni a teljesítményt. Hogy ebből pontosan mennyi lehet, azt nem közölték, de egy ilyen motor általában négy számjegyű lóerő-adatot produkál. Emellett, ahogy az eredeti COPO Camaro, az új modell is rendelhető lesz 427 köbhüvelykes, azaz nagyjából hétliteres nagy blokkal, kompresszor nélkül.

A GM-nél persze igyekeznek megadni az ünneplés módját: a metálkék fényezésű autó a két gyorsítócsíkkal igazán látványos már álló helyzetben is. A motorblokkot az 1960-as évek végének stílusában narancssárgára fényezik, a szívórendszer öntvényét feketére festik, a szelepfedeleket pedig krómozzák, így már a motorházba nézni is felér egy időutazással a múltba.

Ugyanakkor az idén az is látszik, hogy a GM vezérkara nem szerette volna, ha a világ úgy gondolja, nem tudják, merre haladnak a dolgok. A rettenetes teljesítményű V8-asok helyett sokak számára manapság az indokolatlanul erős villanyautók a legklasszabb járművek a földön – nekik készítették el az eCOPO Camaro nevű gépet. A villámmintás motorháztető mellett 800 voltos akkumulátor és úgy 700 lóerős villanymotor jellemzi a villanyos Camarót, amely a gyáriak számításai szerint 9 másodpercen belül futhatja a negyed mérföldet, azaz kicsit gyorsabban, mint a legerősebb Tesla, bár ezt kipróbálni még nem tudták.