Végre! Megkezdődött a parkolóház építése a Liszt Ferenc-repülőtéren

2018.11.23. 20:25

Megkezdődött a hatszintes parkolóház építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tereprendezési munkákkal egyidejűleg tartották meg az első ünnepélyes kapavágást pénteken.

20924864 dd88ec93e3cd1113cfb7103b368d343d wm

Az új épület 2020 második negyedévében készülhet el, 2500 jármű parkolását biztosítja majd, a repülőtér környéki teljes parkolókapacitás ezzel mintegy 7000 férőhelyre emelkedik. Az épület földszintjén kapnak majd helyet az autóbérlő cégek, a parkolóházban elektromos autók töltését szolgáló állomások is lesznek.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepségen azt mondta, 2013 óta megduplázódott a parkoló autók száma és éves szinten közel egymillió autó parkol a repülőtéren, ezért is fontos, hogy növeljék a kapacitást.

20924854 31e85d7c9923b68b8eb627c609ed5387 wm

Eddig a hosszútávú parkolókat fejlesztették, mintegy 4500 helyet adtak át, most a rövid távú parkoló kapacitást is bővítik a parkolóház építésével, amelynek bekerülési költsége 40 millió euró, mintegy 13 milliárd forint.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője azt hangsúlyozta, hogy a parkoló épületét az indulási és érkezési szinttel is modern utashidak kötik majd össze, a buszoknak a szálloda felőli oldalon saját parkolót építenek ki. A parkolóház első emeletén XXL-méretű parkolókat alakítanak ki, két szint csak rövidtávú, másik kettő pedig csak hossztávú parkolóként üzemel majd.

Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere elmondása szerint a város az elmúlt években "nyitott parkolóházzá" alakult, már a kertekben is autókat parkoltattak, de a beruházással reméli, hogy az autósok inkább a parkolóházat veszik majd igénybe.

A reptérrel a parkolóhelyzet javítása után mard probléma elég. Egyrészt továbbra sem látszik, egymásra mutogatás helyett mihez kezdenek majd a csomagfosztogatásokkal, másrészt a reptéri transzfer-helyzet emlékezet óta katasztrofáliserről sok értelmeset mesélt Vitézy Dávid anno az Égéstérben (35:58-tól hallható):