Itt az első Cupra, ami nem Seat

2020.03.04. 06:56

Bár hivatalosan már két éve önálló márkaként beszélnek a Cupráról, eddig csupán a legerősebb Seat modellek futották az új jelvénnyel. Ám mostantól lesz egy olyan modell a kínálatban, amelynek már nincsen polgári Seat megfelelője.

A Formentor persze nem igazi meglepetés: egy éve már megmutatták egyszer, és bár akkor tanulmánynak nevezték, azóta nem változtattak rajta érdemben. A karosszériáról azóta kiderült, hogy nagyon sok közös vonást hordoz az új Leonnal, de főként a hátsó része mutat jelentős eltéréseket.

Az övvonal, amely a Leonon csaknem egyenes, a Formentor esetében a hátsó ajtókon felfelé vet egy hullámot, és ezen a részen a karosszéria is nyúlánkabb. A másik jelentős eltérés, hogy a Formentornak jóval nagyobbak a kerék-kivágásai és a kerekei, így, bár a rokonság egyértelmű a Seat új kompaktjával, a Formentor nagyobbnak és elegánsabbnak hat. Nyilván abban is bíznak, hogy az újdonsággal meglovagolhatják az évek óta szárnyaló SUV-divatot.

A Formentor a lemezek alatt persze a szabvány VW technikát kapta meg, de mivel Cupra modellről van szó, gyenge változat egyáltalán nem készül belőle. Hajtásláncból kétfélét is kap: a 241 lóerős hibridet, amelyet a Golf GTE-ből és a Cupra Leonból már ismerünk, illetve a kétliteres TSI motor 306 lóerős változatát.

Számos részlet hiányzik még, ami nem csoda: a gyártást csak 2020 utolsó negyedévében indítják be – addig nyilván az is kiderül, hogy az első exkluzív Cupra modell milyen áron kerül majd a Seat kereskedésekbe.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.