Jövőre halasztották a Rivian pickup bevezetését

2020.04.07. 17:26

Az eredeti tervek szerint az idén elkezdődött volna a gyártás a Mitsubishi egykori Illinois-i üzemében, ahol már el is kezdték az új gyártósorok telepítését. A munka azonban elakadt a járvány kapcsán életbe lépett kijárási tilalom miatt.

A módosított tervek szerint így a R1T jelzésű elektromos pickup, amely a Rivian első terméke lesz, az idei év második fele helyett csak 2021-ban kerülhet piacra, és bár az R1S zárt SUV-ról most nem tettek említést, valószínűleg annak az eredetileg 2021 elejére tervezett piaci bevezetése is csúszik majd.

A Rivian eddig talán a villanyautó-forradalom legsikeresebb autógyára, amely még nem gyárt autókat. Jelentős befektetőket tudhatnak maguk mögött. Az elsők között a japán Sumitomo Corporation fektetett a cégbe, de az igazán komoly érdeklődést az R1T 2018 végi bemutatása hozta. Ekkor jelentette be az Amazon és a Ford, hogy jelentős összeget fektet a cégbe, sőt, az Amazon egy 100 ezer autós megrendelést is leadott elektromos csomagszállító furgonokra.

A cég összesen mintegy 2,85 milliárd dollárhoz jutott eddig, a legnagyobb részéhez tavaly, így indíthatták el az egykori amerikai Mitsubishi gyár berendezését.