Átadták az első BMW-motoros tűzoltóautókat

2020.10.03. 13:10

Az osztrák Rosenbauer vállalat 154 éve gyárt tűzoltójárműveket. A cég 2016-ban mutatta be az akkor még CFT (Concept Fire Truck) néven futó, teljesen új elgondolású koncepciójárművet, aminek fejlesztése 2013-ban kezdődött. Az új filozófia minden tekintetben szakít a tűzoltófecskendő-építés hagyományaival. A koncepciójármű nem egy szériagyártmány meglévő fülkés alvázára épült, hanem önhordó fenékvázra, amire alumíniumból készült a vázszerkezetet építenek. Így nem kell kompromisszumokat kötnie a Rosenbauernek a súly és a fülke kialakításának kérdésében. A könnyűfém önhordó vázszerkezet azért is jó választás, mert a jármű sokkal kompaktabb, kisebb és mozgékonyabb, mint a hagyományos alvázas konstrukciójú tűzoltófecskendők, így ugyanúgy használható városi kis utcákban, balesetek miatt feltorlódott autók között, vagy akár szűk erdei ösvényeken is.

E teljesen új filozófia szerint alakították ki a jármű fülkéjét és málhaterét is. A fülke kialakításánál már nem azon volt a hangsúly, hogy egy káresethez minél több embert szállítsanak a helyszínre, hanem azon, hogy a sürgősségi egység minél előbb megkezdhesse a munkáját. Ezért a fecskendő összes funkciója automatizált és nemcsak tűzoltófecskendőként használható, hanem például kommunikációs központként is. A tűzoltójármű málhatere modulrendszerű, a Rosenbauer szerint 67 különböző variáció szerint tudják berendezni azt, például akár mentőautónak, vagy vegyvédelmi egységnek is.

Bár a gyártó teljesen elektromosra tervezte a sorozatgyártott CFT-t, az első két prototípus még dízel hajtást (az egyik MAN, a másik Volvo Penta) kapott. A teljesen elektromos hajtásról hamar le kellett mondania a Rosenbauernek, ugyanis a régóta várt akkumulátorforradalom elmaradt, ezért a harmadik, idén bemutatott, sorozatgyártásra érett prototípus már a Volvo Penta hibrid hajtásrendszerét kapta. Ez év elején pedig az is kiderült, hogy a Volvo Penta mellett a BMW hibridrendszere is rendelhető az időközben RT-re átnevezett (Revolutionary Technology – Forradalmi Technológia) fantázianevű fecskendőcsaládhoz.

Az RT féltonnás akkupakkját a két tengely közé helyezték el, egész mélyen a málhatér alá, ezzel a megoldással a jármű súlypontja igen alacsonyra került, így az RT, a korábbi tűzoltófecskendőkhöz képest  nehezebben borulhat fel.  

A járműben két villanymotor van, mindkét tengelyhez egy-egy jut, ezek együtt 490 lóerősek. Így a fecskendő nulláról százra 14,2 másodperc alatt ér el, (ami szinte személyautós érték), a végsebessége pedig 112 kilométer óránként, bekapcsolt megkülönböztető jelzésekkel. A hatótávnövelő, háromliteres, sorhatos, BMW dízelmotor 272 lóerős, ami egy 50 kilowattos aggregátorhoz van kapcsolva, eztölti a merülő akkumulátorokat. Az RT akksijai természetesen a laktanyákba telepített töltőberendezésekkel is feltölthetőek.

A tűzoltóautó légrugós, független kerékfelfüggesztést kapott, amelyhez összkerék-kormányzást is rendelhet a felhasználó, amivel akár 12,5 méterre is csökkenthető a jármű fordulóköre. A fecskendő háromféle tengelytávval (3800, 4100 és 4400 milliméter) és háromféle hosszban (7,3, 9,5 és 12,1 méter) rendelhető.

A kilencszemélyes legénységi fülke műszerfalán elhelyezett 17 colos, érintőképernyős kijelzőn keresztül az RT összes funkciója irányítható, amelynek adatai a beavatkozó egységek Rosenbauer-tabletjeiről is elérhetőek. A parancsnoki (anyós-) ülés 360 fokban elforgatható, hogy a parancsnok értekezletszerűen adhasson utasításokat a legénység tagjainak. Minden RT alapfelszereltségét képezi egy drón, amellyel könnyen feltérképezhető egy-egy káresemény helyszíne.

Hogy mennyire van értelme elektromos-dízel hibridhajtást szerelni a tűzoltókocsikba, jó kérdés, hiszen a nagyvárosokban szolgálatot teljesítő néhány tucat tűzoltófecskendő elenyésző mennyiségű káros anyagot bocsát a légkörbe, ha elhagyja a laktanyát. Sőt, a tűzoltóautók károsanyag-kibocsátásának szigorítása alól felmentést kért több EU-s ország, köztük hazánk is. Ráadásul a Rosenbauer RT-t valószínűleg eladná a többi fent említett forradalmi újdonság egy sima dízelmotorral is. Ráadásul a hibridrendszer erősen megnöveli a vételárat, amiről a sajtóközlemények mélyen hallgatnak.

Úgy tűnik, hogy sok nagyváros nem kételkedik az RT hatékonyságában, ugyanis az első három felhasználó máris megkapta a forradalmian új tűzoltóautóját. Dubai, Amszterdam és Berlin nagy csinnadratta közepette vehette át egy-egy hibrid fecskendőjét. Egyértelműnek tűnik, hogy a jármű hatalmas siker lesz a tűzoltóautók piacán, hiszen rengeteg város rendelt egy-egy példányt az RT-ből. A teljesség igénye nélkül: Vancouver, Portland, Los Angeles, Oslo, Canberra és Párizs, de valószínűleg rendel az RT-ből Prága, München, Tokió, London, San Francisco, Auckland, Bécs, Koppenhága, Madrid, Göteborg. És persze Linz, ahol a Rosenbauer gyár saját, élesben működő tűzoltólaktanyájába kerül majd egy, de később bizonyára több RT is.

Nem kérdés, hogy a Rosenbauer RT világsiker lesz, legalábbis addig biztosan, amíg a konkurencia fel nem ébred. A Magirus például már bejelentette, hogy egy az RT-hez hasonló elvek mentén 2021-ben bemutat egy koncepció-tűzoltókocsit, de terveznek ilyesmit építeni a lengyelek is egy járműipari összefogással és a cseh TATRA sem akar lemaradni, jövőre ők is bemutatnának egy dízel-elektromos tűzoltófecskendőt. Így a magyar tűzoltóautó-gyártó BM-Herosnak is fel van adva a lecke: ha nem akarnak lemaradni a konkurenciától, akkor nekik is ki kellene fejleszteni a közeljövőben egy alternatív hajtásrendszerű járművet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.