Hatalmas a Renault 2020-as vesztesége

2021.02.19. 09:58

A Renault-ra nehéz idők járnak, a koronavírus-járvány rekordmértékű veszteséget hozott a vállalat számára. Az elemzők által korábban emlegetett a 7,85 milliárd eurónál is gyengébb lett az eredmény: 8 milliárd euróba került a Renault-nak a 2020-as év.

renault

Ennek a nagyja persze az év első felében keletkezett, és annak köszönhető, hogy a Renault több olyan piacon is erős szereplő, ahol a járvány kapcsán hónapokig tartó teljes karantént rendeltek el. A cég az év második felében állítólag már nyereséggel működött, elérte a 3,5%-os nyereséghányadot. Az eladások összességében nagyjából az ötödükkel estek vissza: 2,95 millió autót adott el a cégcsoport.

A nehézségeknek ráadásul nincs vége: Luca de Meo vezérigazgató szerint az elektronikai alkatrészek hiánya és a járvány elhúzódása miatt 2021 is kihívásokat hoz majd, bár azt is hozzátette, hogy a cégvezetés elsődleges prioritása a nyereséges működés visszaállítása.

De Meo tavaly csak júliusban vette át a Renault irányítását, és komoly átalakításokat tervez a cégnél. A rövidebb távú lépések közt mintegy 14 600 fős létszámleépítés szerepel, de emellett a kínálat jelentős átalakítása, és a Nissannal fennálló kapcsolat helyreállítása is napirenden van.