Utcai változat épül a Prodrive Dakar gépéből

2021.04.01. 06:02

A BRX Hunter néven is ismert speciálgéppel az idén Sebastian Loeb és Nanni Roma állt rajthoz Dakarban, az utóbbi az 5. helyen célba is ért.

Azt is megerősítették, hogy a Prodrive-nál fejlesztett és gyártott autókat versenycélból is továbbfejlesztik a következő évek Dakarjaihoz, de úgy tűnik, emellett egy utcai kivitel is készül.

David Richards, a Prodrive vezetője azt is elmondta, hogy a 400 lóerős versenygépnél erősebb lesz az utcai gép: úgy fogalmazott, hogy 500 lóerő körül lesz a teljesítménye. Emellett kifinomultabbra cserélik a hajtásrendszert is, ami várhatóan egy automata váltó beépítését jelenti, és kap egy kényelmesebb, polgári belső teret is.

„Senki nem készített még ilyesmit. Képzeljenek el egy utcai autót, ami akár 160 km/h-val száguldhat a sivatag homokjában, és erre akár 480 km-en át képes, mert olyan hatalmas üzemanyagtankja van.” - vázolta a lényeget a Prodrive vezére.

Egy ilyen szupergép persze nem lenne olcsó: egymillió font feletti árról lehet hallani, bár egyelőre sem erről, sem a tervezett példányszámról nem tudunk semmi biztosat. Richards egyelőre annyit ígért, hogy az év végére elkészülnek egy működő prototípussal.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.