GT3 Touring: a legsportosabb Porsche, öltönyhöz

2021.06.16. 14:06

Afféle meglepetés-autó a Porsche 911 GT3 új változata, a Touring: mindent tud, amit az év elején bemutatott GT3, de a legfeltűnőbb aerodinamikai-optikai elemet elhagyták róla, így külsőre sokkal kevésbé tűnik kihívónak.

A legfontosabb különbség a nagy, fixen rögzített hátsó szárny elhagyása: helyette a kisebb teljesítményű 911-esekről már ismert, nagy tempónál kiemelkedő légterelőt alkalmazzák. Ez valószínűleg valamivel kisebb leszorítóerőt termel nagy tempónál, de úgy tűnik, a nagy méretű diffúzorral együtt már alkalmas rá, hogy stabilan az úton tartsa az 510 lóerős gépet.

A szárny hiánya mellett oldalt a fémszínű ablakkeretekről, a szintén fémszínű kipufogóvégekről és az első légbeömlő rácsozatáról lehet megismerni a Touringot, persze a feliratokon túlmenően. Az átdolgozás célja egyértelműen az, hogy a GT3-ast azok számára is vonzóvá tegyék, akik a versenyautó-jelleget sugárzó külsőségeket nem értékelik igazán.

A sima GT3-as és a Touring között más lényeges eltérés nincsen, sem műszaki értelemben, sem árban: Németországban euróra pontosan ugyanannyiba kerül a két változat, így valószínű, hogy itthon sem lesz különbség.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.