Három típussal próbál túlélni a Mitsubishi Európában

2021.07.01. 06:04

Tavaly még úgy nézett ki, hogy a Mitsubishi Európából szinte teljesen eltűnik. A veszteséget igyekeztek így minimalizálni, annak ellenére, hogy a konnektoros hibrid Outlander PHEV kifejezetten népszerű volt a maga kategóriájában.

Az Európának szóló fejlesztések leállítása miatt végül épp az Outlanderből nem mutatkozik be az új, Nissan alapú generáció, amelyet más piacokon már februárban lelepleztek. Ugyanakkor néhány, már bevezetett autó importját Japánból egyelőre folytatják. A húzómodell szerepét az Eclipse Cross hibrid veszi át, de emellett a Space Star kisautó, és az L200 pickup behozatalát is folytatják.

Azt még márciusban jelentették be, hogy a Renault által tervezett autókkal töltenék fel az európai kínálatot, hogy ne legyen szükség a márka teljes európai felszámolására. Egyelőre két ilyen típus fejlesztéséről hallani, amelyeket 2023-ban terveznek bemutatni. Arra is utalt a Renault még márciusban, hogy ezek a két legnépszerűbb Renault modellen, azaz a Clión és a Captur-on alapszanak majd.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a viszonylag friss Eclipse Cross mellett hosszabb távon maradhat-e más japán gyártású modell a kínálatban: a Space Star nem igazán friss modell, 2012 óta van piacon, és az is kérdéses, hogy az L200 még meddig lesz piacképes, ha a Nissan is elengedi a Navarát a csökkenő európai pickup-eladásokra hivatkozva.