Murray T.33: fapados szuperautó a hétköznapokra

2022.01.28. 08:44

Első ránézésre nehezen érthető, hogy miért tervezett Gordon Murray a radikális T.50 után egy azonos alapú másik sportkocsit, de a részletek megadják a választ. A T.33 más réteget céloz: azokat, akik a hétköznapokban is használnák a szuperautójukat, de valami kevésbé radikálisra vágynak, mint a T.50.

A T.33-ról ennek megfelelően lemaradt a T.50 leszorítóerőt termelő ventilátora, ülésből is csak kettő lesz benne, hagyományos módon egymás mellett, a formája pedig egy leheletnyivel elegánsabb, kevésbé versenyautó-jellegű. Szárnyak, vagy komplikált aerodinamikai elemek ezen sincsenek: Murray azt mondja, nem akarta, hogy túlzsúfolt legyen a forma. A szükséges leszorítóerőt az autó alján kialakított diffúzor így is megtermeli.

A motor hasonló ahhoz, amit a T.50-hez fejlesztettek, de nem azonos azzal. Ez is Cosworth gyártmány, és ez is 3,9 literes és V12-es – a motor alsó fele azonos is – de áttervezték a hengerfejet és a vezérlést, részint azért, hogy mindenütt a világon, így akár az Egyesült Államokban is rendszámot kaphasson az autó, részben hogy jobb legyen vezetni a mindennapokban.

A maximális fodulatszám így 12 ezerről 11 100-ra csökkent, a csúcsteljesítmény pedig 615 lóerő 10 500-nál, ami 52-vel kevesebb, mint a T.50-es motorjáé. Cserébe a kis V12-es a legmagasabb sebességi fokozatban is elviszi az autót 1500-as fordulatszámtól, és a 9000-es fordulaton ébredő 451 Nm-es csúcsnyomaték háromnegyede már 2500-as fordulatszámnál rendelkezésre áll. Váltóból kétféle is lesz: hagyományos hatfokozatú manuális, illetve a kormány mögötti fülekkel kapcsolható szekvenciális. Ezeket az Xtrac szállítja, és az áttételezést itt is egyedi, akár a T.50 esetében.

A tervezésnél az 1,1 tonnás menetkész tömeget célozták meg, azaz a T.33 bő egy mázsával lesz nehezebb, mint a T.50, de így is bőven a legkönnyebb sportkocsik közé tartozik majd a piacon.

Az alacsonyabb árfekvés ellenére a T.33-as sem igazán tartalmaz kompromisszumos megoldásokat: a fékrendeszer például a Brembótól jön, és kerámia tárcsákat tartalmaz hatdugattyús első, és négydugattyús hátsó monoblokk nyergekkel. A kerekek – elöl 19, hátul 20 hüvelykesek – ugyan alumínium ötvözetből készülnek, de ezek is kivételesen könnyűek, a gyártó szerint egyik sem nyom 7 kg-nál többet.

A T.33 egyik határozott előnye a T.50-essel szemben, hogy ebben csomagtér is található, méghozzá összesen 280 liternyi, igaz, nem egyben. Van egy nagyobb csomagtartó elöl, és két kisebb, bevásárlókosár-méretű a hátsó kerekek előtt, így itt nem csak annyi tárgyat vihetünk magunkkal, amennyi a zsebünkben elfér.

Ha valakiben az a benyomás alakult volna ki, hogy a T.33 gyakoribb lesz, mint a T.50, az téved: ebből is száz példány készül, eggyel sem több, igaz, várhatóak újabb változatok: Murray szerint valószínű, hogy később fejlesztenek belőle vászontetős kivitelt, és talán egy pályára való gyorsabb változatot is. A kis példányszám, és az 1,37 millió fontos tervezett ár miatt, ami közel egymillióval alacsonyabb a T.50-esénél, valószínűleg villámgyorsan el is fogy majd, így nem túl valószínű, hogy a gyártás tervezett, 2024-es elindításakor még lesznek szabad példányok.