Pótolják a leégett teherhajón elpusztult autókat

2022.03.17. 17:38

Február egyik szomorú történése volt – még az orosz-ukrán háború kitörése előtt –, hogy kigyulladt a Felicity Ace teherhajó az Atlanti-óceánon. A legénységet szerencsére sikerült időben és épségben kimenekíteni, de aztán tehetetlenül nézte a világ, ahogy irányítatlanul sodródik a hajó, rajta pedig pusztulnak az autók, köztük méregdrága luxuskocsik. A tűz aztán kialudt, a kárt mintegy 438 millió dollárra becsülték. Végül a hajó el is süllyedt.

ship1

Ezzel persze nem ért véget a történet, hiszen ezeket az autókat valakik megrendelték a tengerentúlon, akik most kétségbeesetten rágják tövig a körmüket, hogy mire számíthatnak, főleg az autóipar mostani nehéz helyzetében. Hozzájuk szóltak most a Volkswagen-csoport márkáinak vezetői, hiszen a legtöbb autó a konszernhez tartozott a Felicity Ace fedélzetén. A legfontosabb: azt ígérik, minden autót pótolnak.

Nehézségek azért voltak és lesznek is. Ez leginkább a Lamborghinit irányító Stephan Winkelmann szavaiból derült ki, aki elmondta, hogy a márka több modelljének példányai utaztak a hajón, köztük Urus hobbiterepjárók is, de az igazi problémát az jelentette, hogy 15 darab Aventador Ultimae szintén az enyészeté lett. Ezek egyedileg, kézzel készített autók, az Aventador búcsúszériájából, egyenként mintegy 170 millió forintos értékkel. Pótolhatatlannak tűntek, de a cégvezetés arra jutott, minden megrendelőnek meg kell kapnia a ritkaságot.

A Bentley szintén érintett volt, nekik 189 előre kifizetett luxusautójuk pusztult el. Ennek a mennyiségnek több mint a felét némi logisztikai átszervezéssel rövid időn belül pótolni tudják, a maradékot pedig hat hónapon belülre ígérik. Hogy mit jelent pontosan a logisztikai ügyeskedés, azt nem akarta részletezni Adrian Hallmark ügyvezető. Markus Duesmann az Audi részéről 1800 autót említett, amelyek szerinte pótolhatóak, csak egy kis időre és türelemre van szükségük.