Már csak ezer lóerős az új Hennessey Mammoth

2022.04.20. 13:25

Úgy tűnik, hatkerekű pickupot építeni nem lehet rossz üzlet. A Hennessey Performance legalábbis több ilyet készített már: Velociraptor néven a Ford F-150, Goliath néven a Chevrolet Silverado, Mammoth néven pedig a Ram TRX alapjaira. Most ez utóbbiról húznak le még egy bőrt.

A Mammoth 1000 TRX, ahogy a neve is mutatja, ezer lóerős – pontosabban a Hennessey fékpadja szerint 1012 – ami itt egy 7,19 méter hosszú, 2,24 méter széles és 2,13 méter magas karosszériát mozgat. Mindez állítólag a 6,2 literes széria Hellcat motorból jön, amelyre a Hennessey nagyobb szállítású kompresszort épít, így növelik a teljesítményt közel a másfélszeresére. Ezt aztán összkerék-hajtás osztja szét a hat kerékre, amelyek 20 hüvelykes felnikre szerelt 94 centis gumikból állnak.

A korábbi, három darabosra tervezett 1200 TRX szériáénál ez ugyan valamivel kisebb teljesítmény, de elég valószínű, hogy a Mammoth méretben és/vagy teljesítményben így is túltesz mindenen, amivel a közúton jellemzően találkozhat. Még Észak-Amerikában is, ahol pedig nemzeti sportnak számít toronyház méretű terepjárókkal járni a munkába.

Egy ilyen autó persze kézi munkával készül, és az ára is ezt tükrözi: 450 ezer dollárból 50-et adnának vissza, ha valaki készpénzzel fizetne, de erre is csak keveseknek lesz módjuk: összesen 12 példányt terveznek legyártani. Mondjuk nem is baj, azt nézve, hogy egy 1000 lóerő feletti, hatkerekű pickup mekkora rombolásra lehet képes, ha valaki véletlenül rosszkor nyomna padlógázt.