Már dolgoznak a következő Mitsubishi L200-on

2022.07.11. 12:53

A Mitsubishi kínálat egyik hagyományos slágerterméke az L200 pickup volt: ennek a frissítésére akkor is áldoztak, amikor a márka egyébként pénzügyi mélypontot élt át. Ám úgy néz ki, a következő generáció már nem saját megoldásokra épül: az Outlanderhez hasonlóan Nissan alapokon tervezik megújítani.

Erre utalnak a kémfotók is: a fülke tetővonala, és ablakai elég egyértelműen megtartották a Navara vonásait – ezeket lenne a legdrágább megváltoztatni – ugyanakkor látszik, hogy az övvonal alatt változtattak a terveken. Más vonalúak a sárvédőívek, az oldallemezek, és bár az álcázás elég alapos a tesztautó orrán, sejthető, hogy a hűtőmaszkot is elég alaposan átalakították a Nissan változathoz képest.

Műszaki fronton nem várhatók ekkora eltérések: a két gyártó nyilván ezen a területen spórolhat a legtöbbet, hiszen a teljes alváz, futómű és hajtáslánc azonos lehet a két autóban. Azt egyelőre nem tudni, hogy az L200 eljön-e Európába, de azok után, hogy a Navarát kivették az itteni Nissan kínálatból, erre viszonylag kevés az esély.

A bemutató időpontja sem biztos, de a pletykák szerint nem túl valószínű, hogy 2023 előtt sor kerül az új L200 premierjére.