Átcímkézték a Renault Capturt: kész is az új Mitsubishi ASX

2022.09.22. 06:05

A Renault Captur alapjain nyugvó elektromos ASX modellel robbanna be (pontosabban vissza) az európai piacra a Mitsubishi. A normál hibrid és plug-in hibrid változatban is értékesíteni kívánt, nem túl sok energiával átmárkázott autó várhatóan 2023 márciusban érkezik meg a bemutatótermekbe.

MitsubishiASX

A hagyományos ASX-ek még 2010-ben kerültek be az európai köztudatba. Ez idő alatt pedig – a gyártó szerint – összesen több mint 380 ezer darabot adtak el belőle a kontinensen. (Érdekes ehhez képest, hogy a Dataforce adatai szerint a tavalyi évben mindössze 4898 darab fogyott belőle, de ezen most lendüljünk túl.) A siker ellenére a Mitsubishi 2020-ban közölte, hogy nem vezet be több új terméket Európában, mivel a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség igyekszik a költségcsökkentésre összpontosítani, így inkább a japán és délkelet-ázsiai piacokra fókuszálnak majd.

Az elhatározás azonban nem tartott túl sokáig, mivel a Renault és a Mitsubishi 2021-ben megállapodást kötött két új elektromos modell piacra dobásáról, és arról, hogy azokat a Renault üzemeiben gyártják majd. A tervek ráadásul valósággá is váltak az ASX formájában, valamint a 2023 novemberében megjelenő, Renault Clio alapú Mitsubishi Colt alakjában.

A jövő tavasszal érkező ASX-ről egyelőre nem sok mindent tudni, de annyi biztos, hogy 4,2 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,5 méter magas lesz, illetve hogy a spanyolországi Valladolidban gyártják majd. A márka egyelőre nem hozta nyilvánosságra a modell árát, ugyanakkor vélhetően nem kerül majd többe, mint a Renault Captur, mely itthon 8 millió forinttól kezdődik, és egyelőre a Renault legnépszerűbb típusa. 

Az ASX szintén a hajtásláncok széles skáláját kínálja, beleértve ebbe az 1,0 és 1,3 literes benzinmotorokat, a 12 voltos mild hibrideket, valamint az 1,6 literes benzinmotorok köré épülő teljes és plug-in hibrideket. Az autó a Renault-Nissan Alliance CMF-B platformjára épül, melynek segítségével eddig olyan modellek öltöttek testet, mint a Nissan Juke, illetve a Dacia Sandero és a Jogger. A Captur és az ASX közti egyetlen különbség csupán az lehet, hogy amíg az előbbi autó akár LPG-opcióval is elérhető, addig a japán változat nem.

A Mitsubishi összességében idén júliusig 34 365 autót adott el Európában, a legkelendőbb modellje a nagyon olcsó Space Star volt 19 354 darabos eladással. Az ACEA európai autógyártó csoport adatai szerint a márka autóiból 2019-ben több mint 148 ezer darab fogyott Európában, míg 2020-ban már csak 103 411, tavaly pedig mindössze 73 370 Mitsubishit adtak el.