Elkezdték kiképezni a tartalékosokat az orosz szupertankokra

2022.10.10. 13:29

A világ legjobb harckocsijának tartott T-14-es Armatákra képeznek ki orosz tartalékosokat egy tatárföldi központban több internetes videó tanulsága szerint is. A környezet és a harckocsik arra engednek következtetni, hogy a felvételek idén ősszel készültek. A képeken már a sorozatban gyártott Armaták láthatók, ezeknek orosz álcázó színe van, a korábban látott egyszínű szürke festésűek helyett.

A T-14 Armatának igen viszontagságos sorsa volt az elmúlt években. A tank fejlesztése 2009-ben kezdődött, amikor Anatolij Szerdujkov védelmi miniszter bejelentette, hogy megkezdték egy teljesen új harcjármű-család kifejlesztését. Az első Armatákat a 2015-ös május 9-i Győzelem napi parádén láthattuk. Ekkor jelentette be a védelmi minisztérium, hogy már elkészült az első prototípus az újs harckocsiból. Oleg Szijenkó, a gyártó Uralvagonzavod vezérigazgatója azt is elmondta, hogy 2020-ig a T-14-esekből összesen 2300 darabot fognak gyártani. Az Oroszországi Föderáció katonai költségvetését azonban 2016-ban erősen megvágták, ezért ebben az évben a 2300 harckocsi utolsó példányainak átadását 2025-re ütemezték.

Ezután 2018 nyarán hallhattunk újra az Armatákról, amikor Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy az Armata túl jó és túl drága ahhoz, hogy több ezer darabot most szerezzen be az orosz hadsereg. Ezért inkább a T-90-eseket gyártanák tovább, az Armata projektet pedig jegelik, illetve lassítják. Még ebben az évben viszont Alekszej Krivorucskó, orosz védelmi miniszterhelyettes aláírt egy szerződést az Uralvagonzavoddal, amely szerint 2021 végéig 132 darab T-14-est és T-15-ös BMP-t (az Armata lövészpáncélos változata) szállítanak a hadseregnek. A szerződés aláírását követően hamar kiderült, hogy a 20 darab prototípus csapatpróbái csak 2020-ban kezdődnek és bejelentették azt is, hogy a tervek szerint 2027-ig ötszáz T-14-est és T-15-öst fognak beszerezni. Az Ultravagonzavod 2021 végén bejelentette, hogy a T-14 sorozatgyártása 2022 első felében kezdődik meg, a cég ígéretei szerint a tankok árát addigra megpróbálják lecsökkeni.

Az Armata tankot megjelenése óta szinte már népmesei mítoszok övezik, amelyek szerint szinte megsemmisíthetetlen, ugyanis olyan aktív védelmi rendszere van, amely a becsapódás előtt kivédi a rakétákat. Hogy a harckocsi valóban tud-e ilyet, arra nincs bizonyíték. Az viszont bizonyos, hogy az Armata harckocsi több rendszerét is nyugati országok szállították eddig és a T-14-es védelmi rendszerei még biztosan nincsenek kész. Az Armatákból eddig összesen körülbelül 30 darabot gyárthattak le, ami édeskevés ahhoz, hogy megfordítsa az ukrán háború helyzetét. Valószínűleg sokkal prózaibb oka van annak, hogy az újoncokat Armatákra ültetik, mégpedig az, hogy a régebbi harckocsikból kifogytak az oroszok. Így nem valószínű, hogy az orosz hadsereg frontra viszi a félkész tankokat, amihez rendes lőszerük sincs. Ráadásul, ha egész véletlenül kilőnek egyet is az ukránok, akkor az azonnal bejárná a világsajtót ezzel egy gyomrost adva a már így is súlyosan megtépázott orosz hadiparnak.