Bénább sofőröknek is jár a Tesla Full Self Driving

2022.11.29. 15:05

Eddig nem mindenki férhetett hozzá a Tesla Full Self Drivingjához, amiből jelenleg csak bétaverzió érhető el. Akik vállalkoztak rá, hogy így is használnák a rendszert, azzal a feltétellel tehették, hogy átmentek a Tesla tesztjein és jó pontszámot kaptak a vezetési tudásukra. Most ez megváltozott.

Forrás: Tesla
Forrás: Tesla

Innentől kezdve bárki hozzáférhet a rendszerhez, még akkor is, ha előtte a tesztek alapján úgy ítélték meg, hogy nem vezet elég biztonságosan. Eddig például olyan tényezőket vizsgáltak, hogy a sofőr mennyire vezet óvatosan és mennyire vakmerő. Ezek alapján döntötte el a Tesla, hogy az adott sofőr tudná-e felelősséggel használni az FSD-t.

Egyelőre azonban még mindig távolinak tűnik Elon Musk régebbi ígérete, miszerint 2020-ra fog ott tartani a technológia, hogy vezető nélkül is biztonságosan közlekedhessenek a Teslák. Most, 2022-ben is nagyon messzinek tűnik ez a cél, ráadásul még mindig vannak olyan halálos balesetek, amiket Tesla okozott.

D75 3523

Jelenleg 15 ezer dollárért, azaz közel 6 millió forintért lehet megvásárolni a Full Self Drivingot. Már régebben is figyelmeztette a Tesla a potenciális vásárlókat, hogy ahogy közeledik a végleges verzió, úgy lesz egyre drágább. Ebből a szögből nézve nem tűnik szimpatikusnak a Tesla koncepciója, hiszen még mindig egy félkész terméket árulnak, aminek ráadásul már most is megkérik az árát.

Egyelőre csak Észak-Amerikában igényelhető bárki számára a bétaverziós FSD, de van, aki már ezt is aggasztónak találja. Az NHTSA szóvivője azt mondta a Bloombergnek, hogy a helyzetbe bele van kódolva a katasztrófa és csak idő kérdése, hogy mikor történik meg.

Forrás: Bloomberg