Karácsonyfát állított a MOL, 143 méter magas lett

2022.12.09. 16:36

Budapest látképét már egy ideje meghatározza a MOL új székháza, amit tegnap végre hivatalosan is átadtak. Magyarország legmagasabb épületének átadóünnepségén a MOL elnöke, Hernádi Zsolt is beszédet mondott. A Kopaszi-gát mellett lévő, hatalmas irodaházban napokon belül 2500 ember kezdi meg a munkát.

A MOL új, budapesti főhadiszállásának ötlete 2016-ban merült fel és 2017-ben zöld utat kapott a projekt, kezdődhetett a munka. A munkákat 2018-ban kezdték, és már abban az évben megtörtént az alapkőletétel. A székház a teljes magasságát 2021 augusztusában elérte és most, 2022 decemberében lett teljesen kész.

A végső lépés történt meg tegnap: ünnepélyesen megnyitották az új irodaházat, ami egyébként a MOL Campus nevet viseli. Az ünnepségen többek között beszédet mondott Hernádi Zsolt, a MOL elnöke, aki az épületet a jövő generációjának és tehetséges fiataljainak szánja, hiszen ők lesznek azok, akik később kitalálják, hogy hogyan alakuljon a cég jövője. Mindezek után az épületet több egyház képviselője is megáldotta, biztos, ami biztos.

Számokat is hallottunk az épülettel kapcsolatban: a székház a maga 143 méterével Magyarország legmagasabb épülete, ez már egy óriási mamutfenyőt is megszégyenít (a világ legmagasabb fája a 115,9 méteres, Hyperion nevű vörösfenyő). Ezt a magasságot 29 szinttel érték el, a legfelső szint a kilátó, ahonnan meg lehet tekinteni Budapest nagy részét. A nettó alapterület egyébként 86 ezer négyzetméter, ami úgy talán szemléletesebb szám, hogy ez nagyjából 12 focipályának felel meg.

A tervezést a londoni Foster & Partners a magyar Finta Stúdióval közösen készítette, és már az első pillanatban is az volt a prioritás, hogy egy újszerű, modern és innovatív épület szülessen. Hangzatos dolgok ezek, de az a helyzet, hogy a valóságban is vannak ennek nyomai: 900 négyzetméter napelemet szereltek az épületre, ami az összes áramfelhasználás 5 százalékát tudja fedezni. Érdekesség, hogy az épületre komikusan sok, összesen 30 ezer négyzetméter üveg került, amiből sok a hajlított is.

A belsőépítészet szintén magyar és külföldi koprodukció: a berlini Kinzo és a magyar Minusplus munkája. A belső egyébként sokkal nagyobb durranás, mint a külső, hiszen tényleg futurisztikus, pont olyan, mint az Utazók című film űrhajója belülről: rengeteg hajlított, térben eltolt felület, váratlanul sok légüres tér és rengeteg üveg.

Látszik, hogy az egész székház belsejénél az volt a fő szempont, hogy rendkívül nyitott legyen. Ez, úgy tűnik, hogy sikerült is, a terek kellően szellősek és az emberek sem kicsi kalitkákba zárva, egymástól elszeparálva fognak dolgozni. Menő, hogy a sok üvegfelület miatt a munkaállomások 86 százalékban természetes fényt kapnak, ez vélhetően sokat segít majd az itt dolgozó emberek komfortérzetén. Belőlük lesz bőven: 2500-an fognak beköltözni a székházba, a munka nemsokára meg is kezdődik.

A fő attrakció a legfelső szinten lévő kilátó, ami egészen egyedi perspektívából mutatja meg Budapestet. Itt egyébként egy a nyilvánosság számára is elérhető étterem is nyílik, a kilátó ugyanígy látogatható lesz azok számára is, akik nem a MOL-nál dolgoznak. A látogatással azért nem kell sietni, hiszen a MOL torony még egészen biztosan hosszú évtizedekig meghatározó eleme lesz Budapestnek.