Autók vesztegelnek a hóban, halálos áldozatokat is követelt a szélsőséges időjárás Japánban

2022.12.21. 11:41

Ítéletidő tombol hétvége óta Japánban. A heves havazás elsősorban az ország északi, északnyugati részét érinti, Niigata, Jamagata, valamint Aomori prefektúra egyes területein már mintegy kétméternyi csapadék hullott. Százak vesztegelnek autójukban, és legkevesebb három halálos áldozatot is követelt már a szélsőséges időjárás.

Niigata autópályáin a védelmi erők mellett helyi önkéntesek is közreműködnek a mentésben: míg előbbiek azon dolgoznak, hogy kiszabadítsák a személyautókat és áruszállító kamionokat, utóbbiak élelemmel és egyéb szükségleti cikkekkel látják el a bajba jutottakat. Bár az időjárás jobbra fordult, így tegnap a lezárásokat is fel lehetett oldani, az előrejelzések szerint a hétvégére újabb hóvihar érkezik a régióba.

A hivatalos adatok szerint több mint tízezer háztartás maradt áram nélkül, az elzárt utak miatt pedig boltok is ellátás nélkül maradtak. A katasztrófavédelem három halálesetről számolt be: egy 85 éves kasivazaki férfi hólapátolás közben esett egy árokba, egy 63 éves nő Hokkaidóban két teherautó közé szorult, miközben a hóból próbált kijutni, Akitában pedig egy 73 esztendős férfi zuhant le a tetőről, ahonnan a havat akarta letakarítani. További tíz ember pedig megsérült az ítéletidő miatt.

Forrás: Index via MTI; címlapkép: Kyodo News / Getty Images