Jóvá sem hagyták, mégis szinte elfogyott az Alfa Romeo új szupersportautója

2023.03.02. 08:17

Egy ideje már sejteni, hogy az Alfa Romeo egy új szupersportautót hegeszt a színfalak mögött, melynek neve talán 6C lehet. A projekt még olyan korai stádiumban tart, hogy egy rövid kedvcsinálót és pár ködös nyilatkozatot leszámítva semmit sem tudunk róla, sőt, még a vezetőség sem mondta rá az áment.

DSC06512

Ennek ellenére Jean-Philippe Imparato, az olasz márka vezetője nemrég arról beszélt, már most rengeteg foglalást kapnak titokzatos új modellre, mely így még azelőtt elfogyhat, hogy lelepleznék. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy jó eséllyel még maga a vezetőség sem tudja, hány darab készül majd belőle.

Imparato egyébként továbbra is nagyon titkolózik a projektet illetően. Még január elején annyit árult el, hogy régóta szerettek volna valami egészen különlegessel kedveskedni az Alfa Romeo rajongóinak, a jelenleg is fejlesztés alatt álló modellel pedig pont ez a céljuk. Ehhez most hozzátette: "Valami olyasmin dolgozunk, amit büszkén odatennék a[z Alfa Romeo] 8C mellé az Arese-i múzeumba, mint hozzájárulás a márka történelméhez."