Elhunyt Cserkuti József

2023.04.13. 14:11 Módosítva: 2023.04.13. 14:37

Cserkuti József, akit mindenki csak Öcsiként ismert, bátyja, Cserkuti László motorversenyző műhelyében, szerelőként kezdte karrierjét, majd amikor testvére átült egy NSU-ba, navigátorként részt vett vele élete első autóversenyén, az 1967-es Taurus Rallye-n. 1971-től már önállóan indult ralikon és hegyi futamokon. Egy idő után utóbbira specializálódott, és az 1000 köbcentis NSU-ját is ennek megfelelően készítette fel a csapat, a pécsi versenyen már az első évben abszolút győzelmet aratott.

Sikereivel felkeltette a BMW hazai képviseletét 1971-től ellátó Interag figyelmét, és 1978-tól egy 320-assal, később egy 635 CSI-vel állhatott rajthoz, majd több M3 következett. Szezononként legalább 12 versenyen vett részt, személyi sérüléssel járó balesete ennek ellenére nem volt, és az is ritkaságnak számított, ha műszaki hiba miatt nem tudott befejezni egy futamot. Győzelmeit nem csak a saját, hanem a csapata érdemének tartotta.

1994-ben Dancsó Pállal közösen hozták létre az Opel Astra Kupát, a Cserkuti Öcsi iránymutatása szerint átalakított versenyautókat Szentgotthárdon gyártották. Több sikeres autóversenyző is itt kezdte a pályafutását, például Bessenyey Zoltán, Kiss Norbert, Turán Frigyes, Walter Csaba és Zengő Zoltán. Bár egy évvel később, 48 éves korában visszavonult a versenyzéstől, csapatfőnökként továbbra is részt vett a tehetséges fiatalok karrierjének építésében.